Elhunyt Ivan Passer filmrendező, a cseh újhullám jeles képviselője

2020. január 11. - 08:51 | Kultúra

Meghalt Ivan Passer filmrendező, forgatókönyvíró, a cseh új hullám egyik neves képviselője, aki 1969-ben Miloš Formannal együtt távozott Csehszlovákiából az Egyesült Államokba.

Elhunyt Ivan Passer filmrendező, a cseh újhullám jeles képviselője
Fotó: ČTK

A nevadai Renóban hunyt el 86 éves korában.

Passer tagja volt annak a filmes nemzedéknek, amely létrehozta a cseh újhullámot az 1960-as években. Forgatókönyvírója volt a Miloš Forman rendezte Egy szöszi szerelme (1965) és Tűz van, babám (1967) című filmeknek.

Passer és Forman ugyanabba a bentlakásos középiskolába jártak Podebradyban a második világháború után, osztálytársuk volt a néhai cseh köztársasági elnök, Václav Havel is.

Csehszlovákia szovjet megszállása után távoztak az Egyesült Államokba. Passer hazájában csak egy filmet rendezett, az 1965-ben bemutatott Intim megvilágításban címűt.

Az Egyesült Államokban először egyetemeken tanított, majd színészkurzusokat szervezett. 1971-ben rendezte Győzelemre született című filmjét a fiatal Robert de Niro szereplésével. Tíz évvel később készítette el nagysikerű Cutter útja című filmjét Jeff Bridges és John Heard főszereplésével.

Az HBO számára 1992-ben készült Sztálin című filmje Robert Duvall főszereplésével három Golden Globe-díjat is kapott.

Nomád című utolsó filmjét 2004-ben rendezte Passer Szergej Bodrov orosz rendezővel együtt Kazahsztánban.

Passer 2007-ben megkapta a Cseh Oroszlán-díjat a cseh filmművészethez való hozzájárulásáért. 2008-ban a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjjal tüntette ki.

MTI

Címkék: Ivan Passer, meghalt