Elhunyt az Asterix és Obelix történetek írója és rajzolója

2020. március 24. - 13:57 | Kultúra

Elhunyt 92 éves korában Albert Uderzo, az Asterix és Obelix képregények írója és rajzolója.

Elhunyt az Asterix és Obelix történetek írója és rajzolója
-illusztráció- (Fotó: Wikipédia)

Családja keddi közlése szerint Párizs elővárosában, Neuillyben, álmában halt meg szívinfarktus következtében. Veje, Bernard de Choisy elmondta, Uderzo az elmúlt hetekben nagyon fáradékony volt.

A Reims közelében született Uderzo az 1940-es évek végén generációja egyik legsikeresebb rajzolójának számított színvaksága ellenére. 1951-ben ismerte meg a tehetséges szövegírót, René Goscinnyt.

A szőke bajuszos kis gall, Asterix figurája 1959 nyarán egy párizsi szociális lakásban született meg, Albert Uderzo és Goscinny közös munkájaként. Asterix eredetileg pusztán mellékszereplő lett volna egy készülő képregényben, a szerzők azonban rájöttek, hogy egy másik író ugyanazon az ötleten dolgozik. A gallokból ezért főszereplők lettek, néhány héten belül készen állt a történet, Asterix figurájának megrajzolása mindössze 15 percet vett igénybe.

Az első képregény megjelenése óta eltelt több mint 50 évben Asterix és Obelix kalandjait világszerte több millió példányban adták el, több mint 100 nyelvre és dialektusra fordították le. A gallok világa jelenséggé vált: több mint tíz rajzfilm és élőszereplős film született, 1989-ben vidámpark nyílt Párizsban Parc Astérix néven.

Goscinny 1977-es haláláig a duó több mint 20 képregényalbumot adott ki. Ezután a kis gall falu lakóinak életét Uderzo egyedül alakította. Az első, egyedül készített történet 1980-ban jelent meg, de a saját neve mellett továbbra is feltüntette Goscinnyét a füzeteken.

Uderzo 2009-ben vonult vissza ízületi gyulladása miatt, a munkát fiatalabb kollégáinak adta át. A Jean-Yves Ferri és Didier Conrad által készített első Asterix-kötet 2013-ban jelent meg.

(MTI)

Címkék: meghalt