Életét áldozta kisfiáért a rákbeteg édesanya

Danielle Janofsky örök életében egy mosolygós, vidám nő volt. Szerette az életet, imádta a családját. Amikor megtudta, hogy gyermeket vár, madarat lehetett volna fogatni vele. Azonban a nagy örömét hirtelen megváltoztatta valami. Választania kellett a saját, vagy születendő gyermeke között – írja a brti Mirror.

Életét áldozta kisfiáért a rákbeteg édesanya
Fotó: Danielle Janofsky/Facebook

2015 májusában egy rákos anyajegyre bukkantak a testét, amit eltávolítottak, s Danielle becsületesen eljárt az ellenőrzésekre. Úgy nézett ki, minden rendben van. Ám amikor teherbe esett második gyermekével, még nem volt előjele semmi rossznak. Azonban várandóssága hatodi hónapjában erős hasfájásra panaszkodott. Rögtön felkereste az orvosát, aki közölte vele a szomorú hírt – bőrrákja van, ami gyorsan terjed át a többi szervére. Megtámadta a máját, a veséit, a gyomrát és az agyát is a rák. Már nem volt visstzaút. A kemoterápia veszélyeztette volna a születendő baba életét, ezért választania kellett saját és kisfia élete között. Ő a fia életét tartotta fontosabbnak, akit február 24-én, császármetszéssel hozott világra. Danielle gyermeke születése után 3 nappal, férje karjaiban hunyta le örökre a szemét.

 

„Az én legdrágább Danielle-em csodás teremtés volt. Okos. Vicces. Szeretettel teli. Ha a szerelem, a szeretet megmenthette volna, 100 évig élt volna“ – írta édesanyja, Barbara a Facebookon.

Danielle története sok embert megérintett. Belső ereje, önzetlen szeretete megmentette kisfia, Jack életét, aki ha felnő, s megérti, mi miért történt, tudni fogja, hogy édesanyja egy csodás nő volt, mert jobban szerette őt, mint a saját életét.

tvnoviny.sk/para