Elárvereztek egy amerikai őslakosok rajzaival díszített barlangot - több mint 2 millió dollárt fizettek érte

2021. szeptember 16. - 16:22 | Kultúra

Több mint ezeréves, amerikai őslakosok által készített rajzokat rejtő barlangot árvereztek el az amerikai Missouri államban kedden.

Elárvereztek egy amerikai őslakosok rajzaival díszített barlangot - több mint 2 millió dollárt fizettek érte
Fotó: Alan Cressler/AP

Az osage indián törzs vezetői csalódottságukat fejezték ki, ugyanis remélték, hogy megvásárolhatják a területet, hogy megvédjék és megőrizzék "legszentebb helyszínüket".

A győztes licitáló 2,2 millió dollárt fizet az eddigi magántulajdonosnak a Picture Cave néven ismert barlangért és a körülötte lévő 0,17 négyzetkilométernyi hegyvidékes területért Warrenton város közelében, St. Louistól mintegy 97 kilométerre nyugatra.

Az árverést lebonyolító Selkirk aukciósház és értékbecslő cég igazgatója, Bryan Laughlin közlése szerint az új tulajdonos névtelen kíván marad. Eddig egy St. Louis-i családé volt a terület 1953 óta, ők elsősorban vadászatra használták.

A barlang szent hely, ahol a törzsek rituálékat tartottak, eltemették halottaikat. Több mint 290 prehisztorikus rajz látható falain, így ez az "őslakos emberek színes alkotásainak legnagyobb gyűjteménye Missouriban" - áll a Selkirk honlapján.

"Az amerikai indiánok egyik szent helyszínének elárverezése nagyon rossz üzenet. Olyan, mintha elárvereznénk a Sixtus-kápolnát"

- fogalmazott Carol Diaz-Granados, a St. Louisban lévő Washingtoni Egyetem kutatója, aki férjével, James Duncannel, az osage törzs történelmének kutatójával 20 éve vizsgálja a barlangot, és könyvet is írt róla.

Az osage törzs hivatalos közleményében "szívet tépőnek" nevezte az árverést. "Őseink ezen a területen éltek 1300 éve. Ez a mi földünk volt. Elődeink százezrei vannak eltemetve Missouriban és Illioisban, így a Picture Cave területén is" - olvasható írásukban.

A barlang rajzai emberalakokat, állatokat, madarakat és mitikus lényeket ábrázolnak. Különböző eszközökkel, például elszenesedett növényi anyagokkal készültek.

Diaz-Granados szerint az összetett részletek különböztetik meg a missouri barlangot más hasonló ősi rajzokat tartalmazó helyektől: itt az öltözék részletei, hajviseletek, tollak, fegyverek is láthatók.

Korábbi pigmentvizsgálatok szerint a rajzok legalább ezer évesek.

Magát a barlangot európai felfedezők látogatták meg az 1700-as években, és feljegyezték a falakra a kapitány és a legénység néhány tagjának nevét.

A barlang a veszélyeztetett indianai szürke denevér otthona is.

Bryan Laughlin szerint a barlang minden bizonnyal továbbra is védett és tisztelt helyszín marad. A Selkirk egyrészt előzetesen vizsgálatnak vetette alá a potenciális vásárlókat, másrészt a jog is védi ezeket a területeket, mint emberi temetkezési helyeket és kulturális értékeket.

(MTI)