Egy évig bírta állatprodukciók nélkül egy amerikai cirkusz

Alig egy év telt el és máris visszavette repertoárjára az állatprodukciókat egy amerikai cirkusz, amely épp az ilyen mutatványok beszüntetésével vívta ki korábban az állatvédő szervezetek elismerését.

Allen Zippin, a Melha Shrine Circus vezetője szerint kénytelen voltak visszahozni a porondra az elefántokat, a tigriseket és a kutyákat, a közönség ugyanis ezt akarja.

A jótékonysági szervezetként működő cirkusz 63 éves történetében a tavalyi volt az első év, hogy veszteséget könyvelt el. "A fizető közönség 6500 főre csökkent tavaly" - mondta Zippin, hozzátéve, hogy az emberek egy része visszakérte a pénzét, amikor megtudta, hogy nem lesznek állatmutatványok.

Az állatvédelmi szervezetek évek óta igyekeznek nyomást gyakorolni a cirkuszokra annak érdekében, hogy azok véget vessenek az aktivisták által kegyetlennek és embertelennek nevezett állatprodukcióknak.

Sheryl Becker, aki online petíciót indított a Melha Shrine Circus állatmutatványainak beszüntetéséért, elmondta, hogy egyetlen cirkusznak sem kellene, hogy szüksége legyen állatokra a szórakoztatáshoz. A kezdeményezésnek immár több tízezer támogatója van.

(MTI)