Égési sérülésekkel szállítottak kórházba a férfit, aki a három kassai kisgyerek halálát okozhatta

Közveszélyokozás - vagy a szlovák jogi kifejezés tükörfordításában általános veszélyeztetés - ügyében indított vizsgálatot a rendőrség a keddi kassai tűzesettel kapcsolatban, amely három gyerek életét követelte.

Égési sérülésekkel szállítottak kórházba a férfit, aki a három kassai kisgyerek halálát okozhatta
Tűzoltósági felvétel

Röviddel az eset után a járőrök feltartóztattak egy gyanús személyt, akit égési sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. Egy 31 éves kassai férfiról van szó - közölte Jana Mésarová a Kassa Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Reggel ütött ki a tűz Kassa Dél városrészében, Jarmočnán. A rendőrséget nem sokkal 8 óra után értesítették. Miután eloltották a tüzet, három gyerek holttestét találták meg az épületben a tűzoltók. A Korzár.sme.sk értesülései szerint négy gyerek és az anyjuk még ki tudott menekülni a hajlékból.

A bűnügyi rendőrség nyomozója átvette az ügyet. A helyszínt speciálisan kiképzett kutyákkal vizsgálták át, hogy megállapítsák a tűz keletkezésének okát. „A nyomozó vizsgálatot indított, kihallgatja a tanúkat. A vizsgálatba szakértőket is bevontak, az áldozatok halálának pontos okát boncolással állapítják meg – közölte Mésárová.

A tűz keletkezésének oka vizsgálat tárgya. A rendőrség azt is vizsgálja, hány ember volt a házban, amikor kiütött a tűz.

TASR