Eddig kiadatlan George Michael-dal jelent meg 

2019. november 6. - 11:24 | Kultúra

Egy eddig kiadatlan George Michael-dal jelent meg szerdán. A This Is How (We Want You to Get High) című felvételt 2012-ben, az énekes utolsó stúdiómunkája során rögzítették. 

Eddig kiadatlan George Michael-dal jelent meg 
Fotó: ABC News

A 2016 decemberében, szívbetegségben 53 évesen elhunyt George Michael minden idők egyik legsikeresebb énekese volt. Előbb a Wham! duó tagjaként, majd szólóelőadóként dolgozott. Egyedülálló karrierje során mintegy 120 millió albumot adott el, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

Az új dal szövegét is George Michael írta, ebben társadalmi problémákat feszeget a rá jellemző önostorozással és csavaros humorral.

George Michael egyik leghíresebb dala a Last Christmas volt, amelyet a Wham!-mel vitt sikerre 1984-ben. A sors különös fintoraként éppen karácsony napján hunyt el, a most mozikba került Múlt karácsony című film zenéjéhez pedig tizenkét szólódalát és három Wham!-számot használtak fel. Az énekes életéről 2017-ben George Michael: Freedom címmel dokumentumfilmet mutattak be, a narrátor a néhai sztár volt.

MTI

Címkék: George Michael