Durvább szexuális együttlét során ölhette meg véletlenül a szomszéd barátnőjét a fiatal férfi

Beismerte tettét, de állítása szerint nem akart gyilkolni az a 28 éves férfi, aki Plevník-Drienové községben (Vágbesztercei járás) megölt egy 45 éves nőt – számolt be róla a noviny.sk.

Durvább szexuális együttlét során ölhette meg véletlenül a szomszéd barátnőjét a fiatal férfi
Illusztráció (Fotó: TASR)

Kedden állították bíróság elé a 28 éves Matejt, aki a vád szerint különösen kegyetlen módon megölt egy nála 17 évvel idősebb nőt. Mivel fennállt a veszélye, hogy további bűncselekményt követ el, az ügyész indítványozta a vizsgálati fogságba helyezését, a bíróság pedig ezt helyben is hagyta.

A férfit azt követően vették őrizetbe, hogy házában holtan találták a 45 éves Angelikát, aki egyébként a szomszéd barátnője volt. A nő az előző éjszaka együtt iszogatott két barátjával. A holttestet átvizsgáló orvos szerint a nőt fojtogatták, valamint szexuális erőszakot követtek el ellene. A gyanúsított azt követően sem állt le, hogy a nő ellenkezett, sikoltozott, rugdalózott és megpróbálta magától ellökni a férfit.

Matej, aki csupán egy évvel ezelőtt került feltételesen szabadlábra, azt állítja, hogy nem akart gyilkolni. Mint mondja, állítólag úgy következett be az egész, hogy durvább szexuális együttlét során elvesztette maga felett az irányítást. Ügyvédje szerint a férfi ismerte a nőt, és nem először voltak együtt.

A gyanúsítottat 15-től 20 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.


(noviny.sk)