Dunaszerdahelyi egészségügyi dolgozókat is kitüntetett Nagyszombat megye

2018. május 25. - 11:58 | Régió

Nagyszombat megye önkormányzata (TTSK) csütörtökön több orvos, egészségügyi dolgozó és három másik csoport szakmai sikereit díjazta.

Dunaszerdahelyi egészségügyi dolgozókat is kitüntetett Nagyszombat megye
Hátul a Nagyszombat Megyei Önkormányzat vezetői, előtérben a díjazott egészségügyi dolgozók (Fotó: trnava-vuc.sk)

A díjakat Jozef Viskupič megyeelnök és helyettesei, Berényi Jézsef, Pavol Kalman és Marek Neštický adták át a Ján Palárik Színház tükörtermében. A megyeelnök kiemelte azoknak az embereknek a munkáját, akik nap mint nap mások életét mentik meg, továbbá figyelmeztetett, hogy ezt mind erkölcsi, mind anyagi szinten értékelni kell.

A betegápolás területén kifejtett munkájáért három csoport kapott díjat: a szakolcai (Skalica) egyetemi kórház biokémiai és hematológiai osztálya, a nagyszombati egyetemi kórház radiológiai klinikájának dolgozói és a szenicei (Senica) ADOS – 4LIFE munkatársai.

A díjazottak között szerepelt Fekete Márta neurológus, Nagyová Zuzana gyermekorvos, Ruščák Ján neurológus (mindegyikük Dunaszerdahelyről), továbbá Adrián Nečas klinikai onkológus Szakolcáról. Ezenkívül díjat kapott Anna Vargová vágkeresztúri (Križovany nad Dudváhom) általános orvos és a rendelőjének nővére, Marta Lehocká.

Nagyszombat megye önkormányzata díjat adott át továbbá a galgóci Emília Jandová gyógyszerésznek, Renáta Chorvátovának, a szakolcai kórház főnővérének, valamint Bartalos Rózsának, aki a dunaszerdahelyi kórház geriátriai osztályának főnővére. A fizioterápia területén Zuzana Záhorcová, a radiológiai betegápolás területén pedig Silvia Madarászová kapott díjat. Végül: a galántai kórházból Agáta Nagyová betegápolói munkáját értékelték a nőgyógyászati osztályról, és Šarlota Nagyováét a geriátriai osztályról. Minderről Martin Michalík, Nagyszombat megye önkormányzatának szóvivője tájékoztatta a nyilvánosságot.

(TASR)