DRÁMA: Bombával és késsel fenyegetőzött egy férfi a pozsonyi villamosban

2016. június 7. - 13:39 | Régió

Az incidens idején a villamosvezető kolléganőjével bezárkózott a fülkébe, az utasok pedig megközelítőleg 20 percre bezárva maradtak a felfegyverzett férfival. Kezében egy kést szorított, s azt állította, hogy a táskájában bomba van.

DRÁMA: Bombával és késsel fenyegetőzött egy férfi a pozsonyi villamosban
Fotó: TV JOJ

A 44 éves férfi egy 15 centiméteres késsel szállt fel hétfőn a Récse felé irányuló 6-os villamosra.

A villamosban éppen akkor váltották egymást a vezetők. A szemtanúk elmondása szerint a férfi még a megállóban belekötött a villamosvezetőbe, a konfliktus pedig a járműben folytatódott.

A villamos utasai a Joj Televíziónak elmesélték, a villamosvezetők bezárkóztak a jármű elején található fülkébe, az utasok pedig a rendőrök kiérkezéséig bezárva maradtak a fenyegetőző férfival.

A szemtanúk elmondása szerint a férfi valószínűleg alkohol, illetve egyéb tudatmódosító szer befolyása alatt állhatott. Azzal fenyegetőzőtt, hogy bomba van a táskájában.

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) szóvivője, Adriana Volfová elmondta, a támadás a sofőrök ellen irányult, ami miatt azok sokkot kaptak és bezárkóztak a vezetői fülkébe.

Az utasok nem értették, hogy mi történik. A drámának a rendőrség vetett véget, akik megközelítőleg 20 perc elteltével érkeztek ki a helyszínre.


(noviny.sk)

Címkék: dráma, villamos