DNS-elemzéssel dokumentálták a farkasvadászat 200 éves történelmét
DNS-elemzéssel dokumentálták a farkasvadászat 200 éves történelmét a Lausanne-i Egyetem kutatói: európai múzeumokban lévő 150 farkas örökítő anyagát szekvenálták.
Céljuk annak kiderítése volt, milyen következménye volt a farkasállomány elmúlt két évszázadban történt visszaesésének genetikai síkon. Az eredmények szerint a farkasok genetikai sokszínűsége jelentősen visszaesett.
Az egykoron a világ legelterjedtebb emlősének számított farkas több korábbi fő élőhelyéről eltűnt. Hogy ennek a szélsőséges mértékű populációcsökkenésnek a következményét jobban megérthessék, a Lausanne-i Egyetem kutatói az elmúlt 200 évből származó európai állatok DNS-ének elemzésébe fogtak. Az anyagot - csontokat és szőrt - több mint egy tucatnyi múzeumból kapták Norvégiától Szicílián és Portugálián át Oroszországig.
A Luca Fumagalli vezette kutatócsoport több száz mintát elemzett műszereivel. Különös kihívást jelentett néhány esetben az erősen szétesett mintákból egyáltalán DNS-t kivonni. A kutatók végül több mint 150 farkas DNS-ét szekvenálták, a ragadozókat a farkasüldözés "virágkorában", a 19. és 20. században öltek meg.
A brit Sheffieldi Egyetemmel együttműködésben az eredményeket kortárs és történelem előtti adatokkal hasonlították össze. A kutatók így végigkövethették a farkasok genetikai történetét az utolsó jégkorszaktól egészen a jelenkorig.
Kiderült, hogy az európai farkasok genetikai sokszínűsége egy évszázada még kétszerese volt a jelenleginek. Az egyes populációk ugyanakkor genetikailag kevésbé differenciáltak voltak - számoltak be róla a Proceedings of the Royal Society B című lapban.
A kutatók kifejtették: a leletek illusztrálják a farkasoknak a kontinensen egészen a 20. századig zajlott üldözését.
A kelet- és nyugat-európai farkasok között jelentős genetikai különbségeket figyeltek meg. Nyugat-Európában a farkasok szinte teljesen kihaltak, ezáltal sokszínűségük visszaesett a 20. század fordulójára. Egy megmaradt populáció révén később újbóli elterjedtek, ezután azonban genetikai összetételükben jelentős változások következtek be.
Kelet-Európában, ahol a farkasok kevésbé álltak közel a kihaláshoz, sokszínűségük és genetikai összetételük ma a 20. századihoz hasonló.
(MTI)