Détár Enikőnek esze ágában sincs újra férjhez menni

Már két éve annak, hogy Rékasi Károly és Détár Enikő 30 éves kapcsolata véget ért. A színésznőt nagyon megviselte a szakítás, de mire tavaly nyáron hivatalosan is kimondták a válást, addigra felbukkant az életében az új szerelem. A páros össze is költözött és imádnak egymással lenni, de úgy érzik, esküvő nem lesz a dologból – írja a  Bors.

Détár Enikőnek esze ágában sincs újra férjhez menni
Fotó. life.hu

“Az, hogy én még egyszer férjhez menjek, szinte kizárt. Nincs esély rá. Legalábbis ezt mondom most. Menyasszony azért lennék, de erről nincs szó. Miért lennék menyasszony? Mert az olyan valami, ami jelzi, hogy szövetség van köztünk. De elvagyok anélkül is, hogy lenne gyűrű a kezemen” – mondta a Borsnak Enci, aki lagzi nélküli nászútján került még közelebb társához.

“Péterrel nagyon kevés időt tudunk kettesben tölteni, de idén kétszer is voltunk nyaralni egy-egy hetet. Először a gyerekekkel, aztán kettesben. Meglátogattuk Péter bátyját Dél-Spanyolországban. Volt minden, napsütés, hegyek, tenger… Péter azt mondta, ez a hét olyan volt, mint egy nászút. Huszonnégy órában együtt voltunk, elviseltük egymást, ami az embernek még saját magával sem egyszerű. Jót tett a ‘nászút’ a kapcsolatunknak” – mesélte nevetve a színésznő.

 Bors