Demcsák Zsuzsa napokon keresztül ivott

A TV2 Mokkájának műsorvezetője egy méregtelenítő kúrát alkalmazott, amit már évek óta meg szeretett volna tenni. Demcsák 7 napig csak folyadékon élt, s nagyon megelepő volt számára az, ahogy a szervezete reagált a kúrára – írja a Bors.

A műsorvezető ezt egy csoporttal csinélta végig.  „Nem a fogyás volt a célom. Minimum öt-tíz éve terveztem ezt a kúrát a barátnőmmel, Kandász Andreával” – mondta. November végén utazott Visegrádra egy böjtölő csoport tagjaként.

Elárulta, hogy naponta 4-5 liter folyadkot vettek magukhoz, s maga is csodálkozott azon, hogy egyáltalán nem érzett éhséget.

„Különleges kirándulás volt ez a saját lelkünkben. Fantasztikus, hogy semmi mással nem kellett foglalkozni, csak saját magunkkal” – mondta Demcsák, aki arról is beszélt, hogy már nem iszik kávét, helyette a züld teát választotta, több az energiája, s egyre kevesebb stressz van életében.

Bors