Damuék azon veszekedtek a kórházban, hogy mennyit kaszáljanak lányuk fotóin

Szombat este, április 9-én, a vártnál egy hónappal korábban jött világra Damu Roland és alkoholproblémákkal küzdő felesége közös gyermeke, Maja.

Az orvosok döntöttek úgy, hogy megcsászározzák Edinát, a kicsi érdekében ugyanis jobbnak látták, ha nem az anyaméhben fejlődik tovább. A kislány mindössze 1670 gramm és 47 centi.

“Való igaz, hogy nem voltam jó kismama, sokat vétettem a babám ellen. Ettől az utóbbi hetekben olyan ideges voltam, hogy többször egekig szökött a vérnyomásom. Az orvosok nem kockáztattak a magas vérnyomásom miatt, ami a babának is ártott. Majácska gyönyörű, igaz, koraszülöttnek számít, mivel csak egy kiló hatvanhét deka, és negyvenhét centiméter hosszú, de egy kicsit sem látszik fejletlennek, szép és arányos.

Magam is rettegtem, hogy az ivásom és a dohányzás miatt egészséges legyen. Most azért mutatom meg Majácskát, hogy az a sok ember, aki szorított a kislányom egészsége miatt, még ha engem el is ítél, láthassa, hogy a sok jókívánság nem volt hasztalan” – mesélte a Blikknek Edina.

Habár most látszólag teljes a béke Roland és neje között, a  Bors szerint már a szülőszobán összevitatkozott a páros azon, hogy mennyiért értékesítsék a kislányukról készült képeket.

“Edina közölte, hogy harmincezer forintért el szeretné adni a kislányunk fényképét egy bulvárlapnak. Hogy a fenébe lehet, hogy a szülés után pár órával már ilyeneken gondolkodik, és hogy képes lenne aprópénzért árulni ezt az ártatlan kisbabát?” – dühöngött a lapnak a színész.

Edina azonban másként emlékszik a történtekre:

"Roland kiabált velem a szülés után pár órával is, és erősködött, hogy csak akkor adjak képet, ha fizetnek érte. Csak akkor fotózhatják le a kislányomat, ha fizetnek ötszáz­ezer forintot."


24.hu