Curtis ügyében döntött a magyar ügyészség

Elbírálta a szegedi ügyészség Tényi István feljelentését Széki Attila, művésznevén Curtis ügyében. A rapper drogügyeiről korábbi zenésztársa, Majoros Péter (Majka) beszélt először a múlt heti, közösnek meghirdetett koncertjükön, aztán az Indexnek adott interjúban.

Curtis ügyében döntött a magyar ügyészség

A közérdeklődésre számot tartó ügyekkel kapcsolatos feljelentései által országosan ismertté vált Tényi ezek nyomán tett feljelentést. Az RTL Klub Híradójából kiderül: elutasították, "bűncselekmény gyanújának hiánya okából".

A csatornának nyilatkozó ügyvéd, Böröczky Kornélia szerint a drogfogyasztást vér- vagy vizeletvizsgálattal lehet bizonyítani, de ezt egy bejelentés alapján nem szokták elrendelni.

Curtis 2016 januárjában balesetet is okozott kokain hatása alatt, egy oszlopot döntött ki autójával Budakalászon. Ezért idén márciusban másodfokon 500 ezer forint pénzbüntetést kapott, és két és fél évre eltiltották a vezetéstől.

hvg.hu