Curtis gyanúsított lett, kihallgatta a rendőrség

A magyar rapper még január elsején szenvedett balesetet, amikor is autójával egy villlanyoszlopnak csapódott. A rendőri ellenőrzés során az alkoholszonda elszíneződött, Curtiks akkor azt mondta, nem az okozta a balesetet, hogy alkoholt fogyasztott – írja a Bors.

Az állította, hogy nyári gumija csúszott meg, s ő felelőssége minden tudatában ült be az autójába.

"Előző este, Szilveszterkor buliban voltunk, ahol persze én is ittam, nem vágtam toltálra magam, de becsípnem, ezért nem ültem kocsiba, hagytam a helyszínen az autót és taxival mentem haza. Aludtam, nem sokat, pár órát, de teljesen kipihenten indultam el a kocsiért. A szonda így is elszíneződött… Nyilván az előző este miatt – nyiatkozta Curtis nem sokkal a baleset után.

Bors most arról értesült, hogy meglett a hivatalos orvosi vélemény a vér-és vizeletminta alapján, s most már gyanúsítottknt tartják nyilván.

"A Szentendrei Rendőrkapitányságon folyamatban lévő eljárás során a napokban gyanúsítottként hallgatták ki Sz. Attilát járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt" – közölte a Borssal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Bors