Csak egy órát tervezett a barlangban tölteni a thai focicsapat

2018. július 13. - 13:08 | Külföld
Csak egy órát tervezett a barlangban tölteni a thai focicsapat
Hárman a 12 fiatal focista közül (Fotó: TASR/AP)

Thaiföld északi részén, Csiang Raj tartományban június 23-án, edzés után indult el a focicsapat felderíteni a barlangot, ahonnan kedden végül bonyolult és veszélyes, több napos akcióval mind a 12 fiút és edzőjüket is kimentették.

"Azt mondta a fiam, amint vége lett az edzésnek, elmentek játszani a barlangba, úgy gondolták, nagyjából egy órára" - mondta el a médiának Banpot Kornkam, a Vaddisznók nevű csapat 13 éves kapitányának apja.

Július 2-án, kilenc nappal az eltűnésük után két brit búvár találta meg a csapatot a bejárattól sok kilométerre, egy elöntött kamra vízből kiemelkedő, sáros padkáján ülve.

Sok thaiföldi szerint a 25 éves edzőnek, Ekkapol Csantavongnak köszönhető, hogy a kilenc napot biztonságban vészelték át a 11 és 16 év közötti fiúk.

"Csöndesen ültek, nem csináltak semmit, mert sötét volt. Amikor éhesek voltak, Ek edző zseblámpjával a mennyezet cseppköveire világított" - mesélte az apa, amit a még mindig kórházban lévő fiától hallott.

A fiúk a cseppkövekről lecsurgó vizet itták, így élték túl a kilenc napot - mondták a mentésben résztvevő tengerészek.

Miután kiszabadították a gyerekeket és edzőjüket, kórházi kivizsgálás és karantén várt rájuk, azonban már találkoztatnak a családjukkal.

"Egészségi állapotuk javul, már fogadhatnak látogatókat" - mondta Tongcsaj Lertvilairatanapong, a hatóság képviselője.

A gyerekeket megtaláló két brit búvár egyike, John Volanthen hazatérése után a BBC-nek nyilatkozott.

"Nem vagyunk hősök. Épp az ellenkezője, amit mi csinálunk: nagy nyugalom kell hozzá, folyamatosan kalkulálunk. De igazából a nemzetközi csapaté, mindenekelőtt a thai tengerészeké az érdem" - mondta.

Volanthen volt az első, akinek a hangját kilenc nap után meghallották a fiúk.

"Hányan vagytok?" - hallható a kérdés a thai tengerészek által közzétett videón, ahol látszik, amint a brit búvár lámpája végigpásztáz a csoporton.

"Tizenhárman? Csodálatos!" - mondta Volanthen.

(MTI)

Címkék: Thaiföld