C. Ronaldo: „Négy-öt év múlva visszavonulok és királyként fogok élni!”

2015. november 13. - 09:55 | Sport

Szigorú apuka a világ egyik legjobb labdarúgója, nem vette meg a legújabb iPhone-t a fiának. Azt is elárulta, szerinte idén ki nyeri az Aranylabdát - írja a 24.hu.

A Real Madrid csillaga személyes hangvételű interjút adott a portugál Caras-nak, olyan dolgokról is beszélt, amiről előtte nem igazán. Azt mondjuk eddig is tudtuk, hogy nem ő a világ legszerényebb embere, de ezt ő is bevallotta most, majd hozzátette:

azért tudok alázatos is lenni, ha arra van szükség.

Úgy tervezi, hogy négy-öt éven belül visszavonul, bár legutóbb arról lehetett olvasni, hogy a Chelsea, vagyis inkább Roman Abramovics a fejébe vette, megszerzi őt. Ronaldot ez nem izgatja, most úgy tervezi, hogy „a visszavonulásom után a családommal és a barátaimmal fogok élni, úgy, mint egy király.”

Meglepő lehet, de azt állítja, még ma is izgul a büntetőrúgás előtt, de az nem izgatja, ha kifütyülik. „Ez is csak plusz egy motiváció, hogy megmutassam nekik, mire vagyok képes.”

Mostanában sok szó esik a gyerekéről, Cristiano Júniorról is, CR7 úgy látja, megváltoztatta az apaság. „Már egész fiatalon arról álmodta, hogy apa leszek, a fiam teljesen megváltoztatott, elég csak ránéznem és boldogabb leszek.”

De próbál normális szülő lenni, arról mesélt például, hogy legutóbb nem vette meg a legújabb iPhone 6-t a fiának, azt mondta, ha fel akarja őt hívni, kérje el a nagyanyja telefonját, nincs neki szüksége ötévesen egy ilyen telefonra. „Könnyű úgy élni, hogy híres és gazdag vagy, a garázsban sorakoznak a sportautók, de neki a saját életét kell még élnie”, magyarázta.

Beszélt a saját gyerekkoráról is, az apja alkoholizmusáról is, aki 2005-ben hunyt el. „Szerettem őt, persze, de soha nem beszélgethettem vele úgy, mint akár itt és most egy interjú közben.”

Lehet, hogy még csak tervezi azt, hogy királyként fog élni, de vasárnaponként azért lecsúszik egy-egy pohár bor, és ha teheti, akkor gyorskaját eszik aznap, kevés kólával.

Egy másik interjúban pedig kijelentette, idén a triplázó (bajnokság, Bajnokok Ligája, kupa) szupersztárnak, a Barcás Leo Messinek kell nyernie az Aranylabdát. És ez minden valószínűség szerint így is lesz.

24.hu

Címkék: C. Ronaldo