Bűnösnek mondta ki a Legfelsőbb Bíróság a „zempléni kiskirályt“

2020. február 27. - 14:24 | Belföld

A Legfelsőbb Bíróság szenátusa csütörtökön bűnösnek mondta ki a zempléni kiskirályként emlegetett Mikuláš Vareha vállalkozót adócsalás miatt.

Bűnösnek mondta ki a Legfelsőbb Bíróság a „zempléni kiskirályt“
Fotó: TASR

A Legfelsőbb Bíróság ezzel megerősítette a Kassai Kerületi Bíróság tavaly júniusi döntését, amelynek értelmében Varehát elítélték, de eltekintettek az összevont büntetés kiszabásától, mert már eleve a korábbi, 11 éves börtönbüntetését töltötte.

Varehát a Legfelsőbb Bíróság 2014 februárjában 11 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az ún. betűzőszús ügyben, emellett 100 ezer eurónyi pénzbírságot is kiróttak rá, ám ezt nem volt hajlandó kifizetni, ezért még egy évet kapott.

Vareha összesen 58,1 millió eurós kárt okozott az államnak. 11 cég nevében járt el, főként a Tőketerebesi (Trebišov) járásban tevékenykedett. Cégei egymás között üzleteltek, a fiktív adás-vételek tárgyait a legtöbb esetben betűzőszúk (rovarok), és a gyümölcstermesztés terén használatos eszközök képezték.

A mostani ügyben hasonlóan fiktív ügyleteket bonyolított le. Ez még 1999-ig nyúlik vissza, amikor papíron nagy kapacitású szivattyúkat adott el Oroszországba. Áfát így nem kellett utánuk fizetnie, ellenben a megvásárlásukért idehaza 5,56 millió koronányi adót igényelt vissza. Az adóhivatal pedig ezt ki is fizette neki. Ebből azonban semmi nem történt meg, a berendezések kiviteléhez szükséges iratokat a két vámos látta el pecséttel és aláírással, az állítólagosan azokat szállító kamion viszont üresen hagyta el az országot.


(TASR/para)