Botrány volt Britney Spears csütörtöki esküvőjén (VIDEÓ)

Britney Spears volt férjét letartóztatták, amikor megjelent az énekesnő esküvőjének helyszínén, Dél-Kaliforniában – közölték a hatóságok - írja a The Guardian.

Botrány volt Britney Spears csütörtöki esküvőjén (VIDEÓ)
Fotó: Instagram

Cameron Henderson, a Ventura megyei seriffhivatal kapitánya elmondta, hogy a rendőrök csütörtökön 14 óra után válaszoltak egy birtokháborítással kapcsolatos hívásra. Elmondta, hogy Britney első férjét, Jason Alexandert a ceremónia helyszínén őrizetbe vették.

Alexandert azután tartóztatták le, miután a tisztek észrevették, hogy egy másik megyében is elfogatóparancs van ellene.

Ezt megelőzően Alexander élő videót sugárzott Instagram-fiókjáról, amint a rendezvény biztonsági szolgálatához közeledik. A többnyire üresnek tűnő, de feldíszített ház és kert körül járva többször elmondta, hogy Spears meghívta őt.

„Ő az első feleségem, az egyetlen feleségem”

– mondta Alexander, aki 2004-ben rövid ideig Spears férje volt házasságuk mindössze 55 óráig tartott, amit aztán érvénytelenítettek.

„Én vagyok az első férje”

– folytatta a videóban.

"Azért vagyok itt, hogy tönkretegyem az esküvőt"

– tette hozzá.

A hatóságok még vizsgálják a történteket, hogy további vádakat emelnek-e Alexander ellen a birtokháborítás kapcsán.

Spears korábban két évig házas volt Kevin Federline táncossal, akitől két fia van, ők 14 és 15 évesek.

Spears és vőlegénye, Sam Asghari a hírek szerint csütörtökön házasodott össze. A pár 2016-ban egy videoklip forgatásán ismerkedett meg. Tavaly szeptemberben jelentették be eljegyzésüket, nem sokkal azelőtt, hogy Spears megnyerte a családjával folytatott jogi csatát, és novemberben felszabadult a 13 éves gyámsági felügyelet alól.

Spears képviselője nem kommentálta az incidenssel kapcsolatos történteket.

The Guardian/para