BOTRÁNY: Szexrabszolgákat nevelt a Smallville színésznője, akár életfogytiglant is kaphat

Allison Mack egy kegyetlen szexszektát üzemeltetett, akár életfogytiglant is kaphat.

BOTRÁNY: Szexrabszolgákat nevelt a Smallville színésznője, akár életfogytiglant is kaphat
Fotó: NY Daily News

New Yorkban pénteken letartóztatták a Smallville című sorozattal ismertté vált Allison Mack színésznőt, akit azzal vádolnak, hogy Keith Raniere nevű társával együtt éveken át egy titkos szexszektát működtetett, amelyben nőket bántalmaztak és kényszerítettek szexre.

Raniere és Mack minimum 15 év börtön elé néznek, de akár életfogytiglant is kaphatnak.

A botrány még novemberben robbant ki, amikor a The New York Times leleplező cikkben megírta, milyen borzalmas titka van az egyébként a NXIVM névre keresztet amerikai önsegítő szervezetnek. Mint kiderült, a Raniere által 1998-ban létrehozott, nők számára életvezetési és önbizalom növelő tréningeket kínáló szervezeten belül régóta működik egy DOS elnevezésű szekta, amelyben nőket bántalmaznak.

Az MLM-alapú NXIVM-be önként belépőknek idővel felajánlották, hogy csatlakozhatnak egy még exkluzívabb csoporthoz a szervezeten belül. Ebből aztán az lett, hogy a rábólintó áldozatoknak először nagyon személyes információkat kellett megosztaniuk magukról, majd miután ezt jóhiszeműen megtették, ezekkel az infókkal zsarolva különböző testi és lelki megaláztatásoknak tették ki őket. A már csapdába került nőket a DOS vezetője, Raniere rendszeresen verte és megerőszakolta.

A beszámolók szerint a 35 éves Mack a szervezet fő beszervezőjeként tevékenykedett és éveken keresztül rengeteg nőt csábított a NXIVM-be, hogy aztán részt vegyen a szexrabszolgává nevelésükben. A megkörnyékezettek és a későbbi áldozatok között ismert emberek is voltak, így pl. a színésznővel a Smallvilleben együtt játszó Kristin Kreuk, aki azonban néhány éve otthagyta a társaságot. Ezzel együtt ő is gyanúba keveredett, mert még nem sikerült bizonyítania, hogy nem volt köze a szektához.

24.hu