Borzalom Nagyszombat megyében: Éveken át erőszakolta és molesztálta mostohaapjuk a kislányokat!

Emberi ésszel fel nem fogható, amit a kislányokkal tett mostohaapjuk több éven keresztül. Édesanyjuk pedig csak akkor tudta meg, mi történt, miután már elhagyta a férfit.

Borzalom Nagyszombat megyében: Éveken át erőszakolta és molesztálta mostohaapjuk a kislányokat!
Illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

Szörnyű esetről számolt be esti híradójában a Markíza, mely Nagyszombat megye egy közelebbről meg nem határozott településén történt.

Családi házuk hálószobájában, de a kinti fészerben is molesztálta a három kiskorú lányt Július H.

A férfi az elmondottak alapján mindegyik kislányt akkor kezdte zaklatni, miután nyolc évesek lettek. Az ember gyomra felfordul attól, amit tett velük.

Édesanyjuk dolgozni járt, és a 40 éves férfi dolga lett volna, hogy vigyázzon a kislányokra. Ő ehelyett levetkőztette őket meztelenre, majd maszturbálni kezdett rájuk. Azután mindnyájukat arra kényszerítette, hogy orálisan elégítsék ki, és mindhárom lányt meg is erőszakolta. A beszámolók szerint nem is egyszer, hanem három-négy alkalommal hetente valamit elkövetett velük.

Az egész 11 éve kezdődött. 2007-től kezdte molesztálni a legidősebb lányt, két évvel később pedig a húgát. Mindkettejükkel hét éven keresztül folytatta ezt a borzalmas szexuális viszonyt. A harmadik, legkisebb lánynál még inkább bedurvult és meg is verte őt, ráadásul megkísérelte análisan is megerőszakolni.

Az édesanyjuk állítólag nem tudott semmiről, a férfit viszont ettől függetlenül elhagyta. Lányainak ezután még több hónapig tartott, mire el tudták mondani, mit tett velük az exe.

A nő ezután büntető feljelentést tett a rendőrségen, a férfit pedig ezután egy hónappal letartóztatták.

Mojmír Kuna nagyszombati kerületi ügyész megerősítette, hogy eljárás folyik Július H. ellen szexuális visszaélés és nemi erőszak hosszú időn keresztül történő elkövetésének alapos gyanújával.

Jana Kondákorová bírósági szóvivő pedig arról számolt be, hogy a bíróság még karácsony előtt, december 23-án előzetes letartóztatásba helyezte a férfit. Azóta is a rácsok mögött van, mivel fennáll annak veszélye, hogy folytatná a bűncselekmények elkövetését. Megpróbálhatná például felkeresni a lányokat.

A lányok ma már kamaszok, és valószínűleg még hosszú ideig eltart, mire túlteszik magukat a borzalmas történteken, ha ez egyáltalán megtörténik. A férfit 15 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti, ami azt jelenti, hogy még nyugdíj előtt szabadlábra kerülhet...

(TVnoviny.sk/para)