Boris Johnson stabil állapotban van, reagál a kezelésre, hétezer felett a halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában

2020. április 8. - 19:52 | Külföld

Javul az új koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályon kezelt Boris Johnson brit miniszterelnök állapota - közölte az új koronavírus okozta járványról tartott szerda esti kormányzati sajtótájékoztatón Rishi Sunak pénzügyminiszter.

Boris Johnson stabil állapotban van, reagál a kezelésre, hétezer felett a halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Sunak ugyanakkor elmondta azt is, hogy az elmúlt 24 órában több mint 900-zal hétezer fölé emelkedett a járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.

Johnsont vasárnap este vitték be a londoni St. Thomas kórházba, miután megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, és betegségének egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak.

A Downing Street hétfőn késő este jelentette be, hogy Johnsont átvitték a kórház intenzív osztályára, miután állapota romlott.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerda délutáni tájékoztatásában még azt közölte, hogy az 55 éves konzervatív párti kormányfő továbbra is stabil klinikai állapotban van, változatlanul a St. Thomas kórház intenzív osztályán kezelik és szervezete reagál a kezelésre.

A szóvivő hozzátette, hogy Boris Johnson jó hangulatban van.

Rishi Sunak pénzügyminiszter, aki szerdán kora este a szokásos napi kormányzati beszámolót tartotta a Downing Streeten, elmondta: a kórház azóta beérkezett legfrissebb tájékoztatása szerint Boris Johnson állapota immár javul, a kormányfő rendszeresen felül betegágyában és aktívan kommunikál az orvosi stábbal.

Az intenzív kezelés kezdete óta elhangzott hivatalos tájékoztatások eddig is rendre hangsúlyozták, hogy Johnson a rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorul semmiféle légzéssegítő eljárásra, így lélegeztetőgépre sem, és nincs tüdőgyulladása. A szerda esti tájékoztatón hangzott el azonban először, hogy a miniszterelnök állapota javulásnak indult.

A Downing Street szerdai beszámolója szerint Johnson jelenleg nem dolgozik, de szükség esetén kapcsolatba tud lépni munkatársaival.

A miniszterelnöki feladatok ellátását Johnson felkérésére Dominic Raab külügyminiszter vette át a kormányfő gyógykezelésének idejére.

Rishi Sunak a szerda esti sajtótájékoztatón a legfrissebb hivatalos adatokat ismertetve elmondta: Nagy-Britanniában eddig 232 708 szűrést végeztek és 60 734 páciens szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírus jelenlétét.

Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 5492-vel nőtt az azonosított fertőzöttek száma.

A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint az előző este zárult 24 órában 938 beteg halt meg; ezzel a járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma 7097-re emelkedett.

Ez volt az eddigi legmagasabb napi halálozási szám a nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta.

(MTI)