Bochkor Gábor nagyon durván beszólt a túlsúlyos nőknek

Azzal akasztotta ki reggeli rádióműsora hallgatóságát, hogy beszólt a pluszkilókkal rendelkező hölgyeknek – írja a 24.hu.

Bochkor Gábor nagyon durván beszólt a túlsúlyos nőknek
Forrás: 24.hu

Az egész téma Pierce Brosnan felesége kapcsán jött fel, aki az elmúlt években jelentős súlyfelesleget szedett magára. Brosnan erre annyit mondott, hogy így is úgy is imádja nejét, Bochkor szerint azonban ez hazugság.

“Olyan ez a nő, mint egy hirdetőoszlop, amit elvittek innen Budapestről. Ez a bűbáj férfi azt írja a képek alá, hogy kövéren és soványan, mindenhogy szereti őt. Pedig a felesége képét nézve arra gondolok, hogy mintha nem ugyanez az ember lenne” – kezdte Bochkor, majd elmondta, szerinte az ehhez hasonló igénytelen nők nem érdemelnek párkapcsolatot. “Tudom, hogy most rengetegen fel fognak háborodni, de muszáj beszélni azokról, akik egyszerűen nem figyelnek oda magukra. Aki ennyit hízik, az külsőre is méltatlan lesz a partneréhez, mert leszarja a párkapcsolatot.”


24.hu