Bíróságon a dunaszerdahelyi származású válogatott futballista ügye, akit az exe perelt be

Az egyik volt barátnője beperelte Ján Ďuricát, mert szerinte a dunaszerdahelyi származású labdarúgó megfertőzte őt HPV vírussal, miközben maga Ďurica az orvosi leletek alapján HPV-negatív.

Bíróságon a dunaszerdahelyi származású válogatott futballista ügye, akit az exe perelt be
Ján Ďurica (Fotó: TASR-archív)

A fiatal nő 300 ezer eurót követel az egykori labdarúgótól. Az ügy 2020 óta húzódik, a tárgyalás múlt héten kezdődött a Dunaszerdahelyi Járásbíróságon.

Gabriela a Nový časnak elmondta, a múlt heti tárgyaláson az üggyel kapcsolatos alapvető tényeket ismertették, majd szó esett arról is, hogy a nő hogyan ismerkedett meg a focistával. A tárgyalást végül októberre halasztották.

Ďurica jogi képviselője ezúttal nem reagált a lap kérdéseire, csupán annyit közölt, hogy két évvel ezelőtt nyilatkoztak róla. Akkor az ügyvéd hangsúlyozta, a feljelentés nem megalapozott, a bíróságon pedig bizonyítékként bemutatták az orvosi vizsgálatról készült dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy Ďurica HPV-negatív.

Az eset kapcsán Radmila Sládičeková nőgyógyász a Nový čas érdeklődésére elmondta, tudományosan lehetetlen bizonyítani, hogy ki fertőzte meg a nőt.

 

 

(cas.sk/tvnoviny.sk)