Betiltották a cseh filmesek videóüzenetét, amellyel Orbánt kritizálnák Budapesten!

2021. április 10. - 08:48 | Kultúra

Ondřej Provazník és Martin Dušek Öregfiúk (Staříci) c. filmjét április 15-én mutatnák be a budapesti Cseh Filmkarneválon. Ehhez készített egy rövid videóüzenetet a két filmes, amit az alkotásuk előtt vetítettek volna le, a cseh külügyminisztérium azonban ezt megtiltotta, emiatt pedig a készítők szeretnék visszavonni a filmfesztiválról - írja a Respekt.cz portál.

Filmjük egyébként egy emigránsról szól, aki hazatér, hogy leszámoljon egy ügyésszel, aki tönkretette az életét az 50-es években. Az ezt felvezetendő képsorokon a két rendező látszik, Provazník beszél többek között arról, hogy "politikai képviselőinknek is tudatosítaniuk kell, hogy talán az életük végén eljön valaki, aki előtt felelniük kell tetteikért". Mindeközben kollégája, Dušek azt írja fel a mögöttük lévő táblára, hogy "Ban Orbán", azaz hogy tiltsák be Orbánt, majd hozzáteszi szóban, "figyeljenek, amíg lehet".

A videót még március végén rögzítették, és először úgy tűnt, hogy nem lesz gond azzal, ha levetítik a film előtt. Ezt követően felmerült annak lehetősége, hogy ugyan levetíthetik, de egy figyelmeztetéssel, miszerint ez nem Csehország hivatalos álláspontja. Ez kevésnek bizonyult, majd felvetették, hogy a "Ban Orbán" feliratot kitakarnák a videón, amibe a rendező, belement volna, mondván, ez annyira abszurd, hogy elfogadható.

Miután viszont a külügyminisztérium teljes mértékben betiltaná a videót, a készítők azt szeretnék visszavonni a karnevál programjából. A végső szó a Respekt szerint a produceré.

(Respekt.cz)