Beidézik Donald Trumpot a Capitoliumnál történt zavargások ügyében

2022. október 14. - 07:36 | Külföld

Donald Trump előző amerikai elnököt is beidézi a 2021. január 6-án, a Capitoliumnál történt zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság - erről döntött a testület ülésén, amelyen bizonyítékul szolgáló felvételeket hallgattak meg és összegezték a 16 hónapja tartó munkájuk eredményét.

Beidézik Donald Trumpot a Capitoliumnál történt zavargások ügyében
Donald Trump (Fotó: AP/TASR)

A bizottság demokrata párti elnöke Trump meghallgatásáról azt mondta, hogy ez az amerikai emberek felé elszámoltathatóság kérdése. Bennie Thompson úgy fogalmazott: a volt elnöknek "válaszolnia kell azoknak a millióknak, akiknek a szavazatát megpróbálta kidobni annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson".

A testület republikánus társelnöke, Liz Cheney kijelentette: a bizottság kötelessége, hogy válaszokat követeljen attól az embertől, aki "ezt az egészet mozgásba hozta".

A tavaly január 6-i capitoliumi zavargásokat vizsgáló kongresszusi bizottságnak ez volt tizedik és vélhetően az utolsó ülése a novemberi félidős törvényhozási választások előtt. A tervek szerint csak új bizonyítékokat tekintettek volna át, és összegző jelentést terveztek kiadni, ugyanakkor az eredeti napirenden nem szerepelt tanúk beidézéséről szóló voksolás.

A 9 tagú testület 7 demokrata párti és 2 republikánus párti tagból áll. A republikánus tagok Donald Trump párton belüli éles bírálói, Liz Cheney augusztusban a republikánus előválasztáson egy Trump által támogatott jelölttől szenvedett súlyos vereséget, ami után kijelentette, mindent el fog követi annak érdekében, hogy Trump többé a Fehér Ház közelébe se kerüljön.

Az ülésén történtekre reagálva Donald Trump a Fox Digitalnak adott interjúban a bizottságot egy "félrevezető, színlelt és pártos" testületnek nevezte, a tevékenységét pedig boszorkányüldözésnek, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket "kidobtak a pártból". Az nem derült ki az interjúból, hogy a volt elnök hajlandó-e válaszolni a testület kérdéseire.

A republikánusok közölték, hogy saját jelentést tesznek közzé még idén a vizsgálódásaik alapján, amelyben arra is választ keresnek, hogy a hatóságok és a hírszerzés milyen hibái vezethettek a 2021. január 6-i történésekhez. A Fox News hírcsatorna összeállítása szerint a republikánusok azzal érvelnek, hogy a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak elegendő információ volt a birtokában arról, hogy a tüntetések feszültté válhatnak, mégsem intézkedett a Capitolium védelmének megerősítéséről.

Tavaly január 6-án az Egyesült Államok törvényhozásának épületébe, a Capitoliumba feldühödött tüntetők törtek be, ahol komoly károkat okoztak, a zavargások során öt ember vesztette életét, köztük egy rendőr. Jóval több mint 100-an megsérültek, akik közül 138-an a rendfenntartó erők tagjai voltak.

A zavargások előtt Donald Trump hívására több tízezer támogatója gyűlt össze Washington belvárosában, hogy tiltakozzanak a szerintük meghamisított elnökválasztás eredménye ellen. A tüntetők egy nagyobb, radikális csoportja a nagygyűlés után vonult a Capitoliumhoz, ahol az események erőszakba torkolltak. A képviselőházi bizottság a pontos történtek felderítésére és a politikai felelősök megnevezésére, elsősorban Donald Trump felelősségének megállapítására alakult. A zavargásokban részt vevők közül majdnem 800 ember ellen emeltek vádat a hatóságok, és többeket letartóztattak.

(MTI)