Bedrogozva vezetett a 46 éves nő, végül kiderült, a párját nemrég csípték el ugyanezért

2022. október 21. - 14:42 | Régió

Ilyen "fogásra" még a rendőrök sem számíthattak. 

Bedrogozva vezetett a 46 éves nő, végül kiderült, a párját nemrég csípték el ugyanezért
Fotó: TASR

Csütörtök reggel történt a szlovák fővárosban, hogy az éppen járőröző rendőröknek gyanússá vált egy jármű, amely miután észrevette őket, gyorsan leparkolt az egyik közeli parkolóban.

Az egyenruhásoknak sem kellett több, felkérték a sofőrt, mutassa meg a szükséges iratokat. A papírjai teljesen rendben volták, ám a viselkedéséről ezt korántsem lehetett volna elmondani.

Végül vizeletvizsgálatnak vetették alá a 46 éves B. Máriát, amely metamfetamint mutatott ki a szervezetében. A jogosítványát bevonták, az ügyet még vizsgálják.

Ráadásként pedig maga a rendőrség közölte azt, hogy júniusban pont ugyanezért kapták el a nő élettársát.


(TASR)

Címkék: drog, metamfetamin