Az SaS feljelentést tesz az e-egészségügy lehetséges átláthatatlanságai miatt

2018. április 19. - 16:22 | Belföld

Az SaS legerősebb ellenzéki párt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést az elektronikus egészségügy (ezdravie) kapcsán. A párt csütörtökön adta le a Főügyészségen (GP) az ezzel kapcsolatos dokumentumokat, melyekben gyanús személyeket is említ.

Jana Cigániková képviselő elmondása szerint ezek között a személyek között politikai vezetők is vannak, akik véleménye szerint megsérthették a vagyonkezeléssel kapcsolatos kötelezettségeiket.

Az SaS kifogásolja azt az ezzel kapcsolatos, több évvel ezelőtt megkötött szerződést, amelyet mivel nem hoztak teljes egészében nyilvánosságra, érvénytelennek kellene tekinteni. Konkrétan arról az „eltitkolt” részről van szó, amely az e-egészségügy megvalósulásáról és technikai paramétereiről szól.

„A nyilvánosság nem tudja összehasonlítani, hogy az e-egészségügynek hogyan kellene a szerződés szerint kinéznie, és hogyan működik ez a valóságban. Ezáltal tér nyílik arra, hogy ne legyen átlátható a szolgáltatás” – közölte Cigániková, aki szerint ez problémát jelent. „Ugyanis az e-egészségügyre nem kevés uniós pénzt is költöttek, melyek szigorúan kötődtek valamilyen célhoz” – magyarázta Cigániková.

Az SaS tisztában van vele, hogy abban az időben, mikor a szerződésnek csak egy részét tették nyilvánossá, nem volt kötelező a szerződések nyilvánosságra hozása. Ennek ellenére fontos, hogy a Főügyészség átvizsgálja ezt az ügyet – jegyezte meg Cigániková.

Az e-egészségügyet ez év januárjától indították el. Ez az orvosok, kórházak, laboratóriumok és gyógyszertárak közötti elektronikus kommunikációt teszi lehetővé. A szolgáltatás előnye, hogy így megkönnyítik a gyógyszerek felírását, és el lehet kerülni, hogy kétszer is elvégezzék ugyanazt a vizsgálatot. Az orvosok gyorsan hozzájutnak a páciens egészségügyi nyilvántartásához, ami javítja az egészségügyi ellátás színvonalát.

TASR