Az amerikai elnök kiállt egy képviselő mellett, aki földhöz vágott egy riportert

2018. október 19. - 09:41 | Külföld

Donald Trump amerikai elnök dicsérte Greg Gianforte montanai republikánus képviselőt, aki tavaly egy birkózásból ismert mozdulattal földre vitte a The Guardian című brit napilap újságíróját, Ben Jacobsot.

Az amerikai elnök kiállt egy képviselő mellett, aki földhöz vágott egy riportert
Fotó: TASR/AP

Trump egy csütörtöki missoulai kampánygyűlésen "Montana egyik hihetetlen vezetőjének" és "a kongresszus egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő alakjának" nevezte Gianfortét.

"Egyébként pedig sohase keveredjetek verekedésbe vele"

- élcelődött Trump.

"Egy olyan pasas, aki képes földhöz vágni egy másikat, kedvemre való fickó"

- tette hozzá az éljenző és nevető tömeg előtt.

"Remek férfi, keménylegény"

- mondta.

Az elnök felidézte, hogy éppen Rómában tartózkodott, amikor hallotta Gianforte esetét az újságíróval.

"Azt gondoltam magamban: ez szörnyű. El fogja veszíteni a választást"

- emlékezett vissza Trump.

"Aztán azt mondtam: álljunk csak meg egy percre. Elég jól ismerem Montanát. Úgy gondolom, hogy még hasznára válhat az ügy. És így is lett"

- folytatta.

A tettlegesség egy nappal egy helyi rendkívüli választás előtt történt. Gianforte a belügyminisztérium élére kinevezett Ryan Zinke helyét szerezte meg a képviselőházban.

A Jacobs elleni támadás ügye bíróság elé került, és a politikust 385 dolláros (mintegy 110 ezer forintos) pénzbírság megfizetésére, 40 óra közmunkára és 20 óra indulatkezelési tanácsadásra kötelezték. Gianforte bocsánatot kért viselkedéséért, és 50 ezer dollárt adományozott a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezetnek.

Trump még egyszer visszatért az ügyre kampánybeszédében, amikor felidézte, hogy Joe Biden korábbi alelnök azt mondta neki: kegyetlenül megverné, ha középiskolában lennének.

Az elnök azt válaszolta: "gyorsabban a földön lenne, mintha Greg ugrott volna neki".

Trump azért látogatott Montanába, hogy Gianforte mellett kampányoljon a novemberi félidős választások véghajrájában. A képviselő ellenfele Kathleen Williams lesz.

A Guardian amerikai főszerkesztője, John Mulholland bírálta az elnök szavait, amelyek szerinte sértik az alkotmány szólás- és sajtószabadságot védő első kiegészítését.

(MTI)

Címkék: Donald Trump