Australian Open - Thiem legyőzte a világelső Nadalt

2020. január 29. - 15:05 | Sport

Dominic Thiem a világelső Rafael Nadalt legyőzve bejutott az elődöntőbe a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Australian Open - Thiem legyőzte a világelső Nadalt
Fotó: TASR/AP

A 26 éves osztrák játékos négy játszmában nyert a 2009-ben győztes spanyol ellen úgy, hogy első két szettet is brékhátrányból fordítva hozta.

A negyedik szettben Thiem 5-4-nél kiszerválhatta volna a mérkőzést, de kétszer is hibázott - közte egy kettős hibával -, a 19-szeres Grand Slam-győztes Nadal pedig rövidítésre hozta a játszmát. Itt Thiem két meccslabdáig jutott el, amit spanyol riválisa hárított, de az osztrák egy szerencsés, hálót érő elütésével harmadszor is megkapta az esélyt, Nadal pedig a következő pontot a hálóba ütötte, ezzel 4 óra 10 perc után véget ért az összecsapás.

Thiem Grand Slam-tornán először győzte le Nadalt. Thomas Muster után a második osztrák teniszező, aki négy közé jutott Melbourne-ben, honfitársának ez 1989-ben és 1997-ben sikerült. Ellenfele a fináléba kerülésért a német Alexander Zverev lesz.

Eredmények, negyeddöntő:

Férfiak:
Thiem (osztrák, 5.)-Nadal (spanyol, 1.) 7:6 (7-3), 7:6 (7-4), 4:6, 7:6 (8-6)

Korábban:
A. Zverev (német, 7.)-Wawrinka (svájci, 15.) 1:6, 6:3, 6:4, 6:2

Az elődöntőben:
Djokovic (szerb, 2.)-Federer (svájci, 3), Thiem-A. Zverev

Korábban:

Nők:
Halep (román, 4.)-Kontaveit (észt, 28.) 6:1, 6:1
Muguruza (spanyol)-Pavljucsenkova (orosz, 30.) 7:5, 6:3

Az elődöntőben: Barty (ausztrál, 1.)-Kenin (amerikai, 14.), Halep-Muguruza

MTI