Áramlopási ügybe keveredett Kozsó is?

Áramlopás miatt feljelentést tettek Kozso ellen! A népszerű zenészt ráadásul nem is akárki mártotta be az Elmű-nél: a teaháza volt üzletvezetője írt róla leleplező levelet – írja a Blikk. Keglovics Zoltán állítása szerint varázslatosan visszafelé pörgött a Zöld Teknős Barlangja villanyórája, sőt akkor is volt áram, amikor lecsapták az összes biztosítékot.

Áramlopási ügybe keveredett Kozsó is?
Fotó: blikk.hu

„Mivel régen a vendéglátásban dolgozom, Kozso három és fél évvel ezelőtt megkért, hogy segítsek a teaháza vezetésében, amit a nem mindig rózsás körülmények ellenére sikerült felfuttatni. Eközben egyre sokasodtak a gyanús dolgok“ – magyarázta az egykori üzletvezető, aki sorra vette át a villanyszámlákat és több ellenőrzési felszólítást. „Hiába kerestem az adott számú villanyórát, nem volt olyan az üzletben. Többszöri kérdésemre nagy nehezen kinyögte Kozso, hogy fogalma sincs hol lehet, mert leszerelték. Éppen ezért sohasem engedhettük be a villanyóra-leolvasót. Kozso kioktatott minket: azt kell mondanunk, hogy a tulaj jelenlétében ellenőrizhet csak, és ő persze sohasem ért rá. Így nem csoda, hogy a négyklímás, több hűtőszekrényes és nagy fogyasztású forralókkal, külső neonfényekkel üzemelő teaház negyedéves villanyszámlája a kétezer forintot sem érte el. Kozso mindenkinek elmondta: ha kérdezi valaki, azt kell mondani, hogy gyertyával világítunk“ – avatta be a Blikket a titkokba Kozso egykori jobb keze, aki saját védelme érdekében kezdte gyűjteni a bizonyítékokat.

Kozso nem akart magyarázkodni, annyit közölt, a hely már csupán az egyik kedvenc teázója, nem az övé az üzlet.

„Soha nem loptam áramot, nincs ilyesmihez közöm. Meg vagyok döbbenve, hiszen életveszélyes betegségem óta csupán a gyógyulásra, a zeneszerzésre és új életem építésére koncentrálok“ – mondta a Blikknek Kozsó.

Blikk