#All For Jan: Dunaszerdahelyen az elnökjelölt Robert Mistrík is beszédet mondott - VIDEÓ

2020. február 21. - 17:00 | Régió

Pénteken több tucatnyi szlovákiai városban, valamint külföldön is megemlékezést tartanak Ján Kuciak és Martina Kušnírová halálának második évfordulóján. Külföldön például Brünnben, Bécsben és Prágában, de idn nagyobb számban bekapcsolódnak a dél-szlovákiai, magyarok lakta települések is. Dunaszerdahelyről jelentkezünk.

#All For Jan: Dunaszerdahelyen az elnökjelölt Robert Mistrík is beszédet mondott - VIDEÓ
Fotó: Paraméter

A Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés és szimpatizánsai szervezésében Komáromban, Érsekújvárban, Vágsellyén, Léván, Nagykürtösön, Losoncon, Füleken, Rimaszombatban és Rozsnyón lesz megemlékezés, emellett a kezdeményezéshez kötődőeken kívül valósul meg a dunaszerdahelyi.

A dunaszerdahelyi megemlékezésen, amely a Csaplár Benedek VMK-nál került megrendezésre, beszédet mondott Robert Mistrík tudós, vegyész, vállalkozó szavait, akit többek között arról ismerhetünk, hogy tavasszal ő is indult az államfőválasztáson, ám bő két héttel előtte visszalépett Zuzana Čaputová javára, aki később megnyerte az első, majd a második fordulót is. Rajta kívül hallható volt ifjabb Mészáros Lajos jogász, valamint Csóka Zsófia, a dunaszerdahelyi magángimnázium diákja. A műsorvezető Štefkovič Patasi Ágnes volt.

A felszólalások után gyertyagyújtásra került sor, majd a program a kultúrház mögötti NFG klubban folytatódik, ahol hét órakor a sajtószabadságról, a demokrácia lényegéről, az újságírói hivatásról és társadalmi felelősségről beszélget Szigeti László és Rácz Vincze, Kálmán Norbert moderálásában.

Zuzana Čaputová államfő pénteken Nagymácsédon, a kettős gyilkosság helyszínén emlékezett meg Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová halála második évfordulójáról. Erről a közösségi hálón tájékoztatott.

Ján Kuciak újságírót és a jegyesét, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi családi házukban. A kettős gyilkosság ügyében jelenleg négy vádlott áll bíróság előtt: Marian Kočner, Alena Zsuzsová, Szabó Tamás és Miroslav Marček. A vád szerint Kočner rendelte meg a gyilkosságot, aki azért akart bosszút állni, mert Kuciak a gazdasági jellegű bűncselekményeiről cikkezett. Korábban beismerő vallomást tett Andruskó Zoltán, akit a kettős gyilkosság ügyében már jogerősen elítéltek. Az egyik vádlott, Miroslav Marček beismerte, hogy ő hajtotta végre a gyilkosságot, ellene tovább folyik a büntetőper.

A kettős gyilkosság után több tüntetésre is sor került, melyeket a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szervezett. A Kuciak-gyilkosságot követően kialakult helyzet megkövetelte a kormányváltást. Robert Fico kormányát Peter Pellegrini kabinetje váltotta fel.

(parameter/TASR)