Alec Baldwin a lőfegyver kamera felé való célzását gyakorolta, amikor lelőtte filmjének operatőrét

Alec Baldwin úgynevezett „kereszthúzást” gyakorolt ​​a templom padján, amely során a fegyverét a kamerára kellett irányítani – derül ki az újonnan nyilvánosságra hozott tanúvallomásokból - írja a New York Post.

Alec Baldwin a lőfegyver kamera felé való célzását gyakorolta, amikor lelőtte filmjének operatőrét
Fotó: TASR/AP

A Sante Fe-i seriffiroda vasárnap este nyilvánosságra hozta két tanú vallomását, melyben arról a megrázó pillanatról beszélnek, amikor a 42 éves operatőrt lelőtték a Rust című film új-mexikói forgatásán, a templom épületében.

Baldwin a fegyverelővételt próbálta a Bonanza Creek Ranch-i áltemplom egyik padján, amikor a kamerát célozta, ekkor Hutchins és a 48 éves rendező, Joel Souza mögötte állt.

Souza azt mondta, hogy egyszer csak„hangos pukkanást” hallott, és észrevette, hogy ő és Hutchins is vérzik.

A film rendezője azt vallotta a nyomozóknak, hogy emlékezett rá, hogy a forgatásra való felkészülés  során hallotta a „hidegfegyver” kifejezést, ami azt jelenti, hogy a lőfegyver nincs töltve és biztonságos a használata, de nem emlékszik arra, hogy a „revolvernek” minősített fegyvert a nyilvántartásban azután ellenőrizték-e a stábtagok, hogy visszatértek az ebédszünetről a tragédia előtt.

Egy másik szemtanú, Reid Russell operatőr további betekintést engedett a szörnyű tragédiához vezető pillanatokba. Azt mondta, hogy árnyék érkezett a „külső fény“ felől, és Alectől eltérő szögben kellett mozgatniuk a kamerát. Alec megpróbálta elmagyarázni, hogyan fogja használni a lőfegyvert, és hol lesz a karja, amikor kihúzza a tokból – áll a vallomásban. Russellnek fogalma sem volt arról, hogy miért sült el a fegyver, csak  egy hangos csattanást hallott.

Souza, a film rendezője a vállán sérült meg, Hutchinst a mellkasán érte a lövés.

Russel azt mondta, miután a lőfegyver eldurrant azt látta, hogy Souza véres, Hutchins pedig azt mondta, hogy nem érzi a lábát. A földön fekvő Hutchinst rögtön  elsősegélyben részesítették., ezután pedig  helikopterrel kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. Souzát már kiengedték a kórházból.

A tragédia egy feszült forgatási nap során történt, mert a stáb és a filmet felügyelő produkciós csapat között számos probléma merült fel.

Russell azt mondta a rendőrségnek, hogy a forgatás aznap késve indult, és „sok munkája volt”, mert a filmes stáb hat tagja reggel távozott a forgatásról, mert „a gyártás során fizetési és lakhatási problémák merültek fel náluk. A távozók korábban levelet írtak a produkció készítőinek a nehézségekről.

A film rendezője elmondása szerint ezek után lelassult a forgatás folyamata, mert csak egy kamera állt a rendelkezésükre. Egy másik forgatócsoportot kellett keresni a forgatáshoz.

Mint kiderült, a filmesek hagyományosan valódi fegyvereket használtak a filmforgatásokon, de valódi golyók helyett üres golyókat töltenek be, hogy elkerüljék a hasonló szerencsétlenséget.

Leállíttták a forgatási munkálatokat. A teljesen összeomlott Alec Baldwin szabadságra ment. A Santa Fe-i seriffhivatal vasárnap este azt közölte, hogy szerdán sajtótájékoztatót tartanak az ügyben – addig is tovább folyik a nyomozás.

Egyelőre senkit sem tartóztattak le.

New York Post/para