Alagútban siklott ki egy személyvonat, többen meghaltak

Alagútban siklott ki egy személyvonat pénteken Tajvanon, a vasúti rendőrség közleménye szerint legkevesebb 36 halottja és 61 sérültje van a balesetnek. Hetvenkét embert még nem sikerült kiszabadítani a vagonokból.

Alagútban siklott ki egy személyvonat, többen meghaltak
Fotó: Taiwan’S National Fire Agency/Reuters

A vonat Tajtung városába tartott, és a Hualiantól közvetlenül északra lévő alagútban siklott ki. A CNA tajvani állami hírügynökség szerint a szerencsétlenség azután következett be, hogy a vonat nekiütközött egy tehergépkocsinak. Egyes vagonok az alagút falának csapódtak.

A szerelvény nyolc vagonjában több mint 350-en utaztak. Az első négy kocsiból 80-100 embert sikerült kimenteni, de a másik négy deformálódott, és nehezen férnek hozzájuk. A tűzoltóság korábban közleményében úgy fogalmazott "az előzetes vizuális szemle" alapján, hogy a balesetet szenvedett szerelvényben "sok ember nem mutat életjelet".

A szerencsétlenség egy négynapos, hagyományos helyi ünnep kezdetén történt. Caj Ing-ven tajvani elnök utasította az illetékes kormányzati szerveket, hogy minden tőlük telhető erőfeszítést tegyenek meg a mentés során.

Három évvel ezelőtt is kisiklott egy vonat Tajvan északkeleti részén, a balesetben 18-an meghaltak, és 175-en megsérültek.


MTI