Aknára hajtott, felrobbant egy rendőrautó Ukrajnában

2017. november 16. - 07:58 | Külföld

Egy rendőr meghalt, kettő megsérült Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részében szerdán, miután autójuk aknára hajtott és felrobbant - hozta nyilvánosságra Vjacseszlav Abroszkin, az országos rendőrfőkapitány első helyettese a Facebookon.

Az eset a frontvonal közelében, az Azovi-tenger partján található Mariupol kikötővárostól 23 kilométerre északkeletre fekvő Hnutove településnél történt. A rendőrök a Talakivka és Hnutove településeket összekötő autóúton haladtak, amikor felrobbant egy páncéltörő akna, amelyet - Abroszkin szavai szerint - az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok egy diverziós, felderítő csapata helyezett ki az útra. A detonáció következtében egy 36 éves rendőr őrnagy életét vesztette, két másik rendőrt pedig sérülésekkel kórházba szállítottak - tette hozzá Abroszkin.

Szerhij Knyazjev országos rendőrfőnök szintén Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a rendőrjárőrök Mariupolban szolgáltak, és egy hívásra mentek ki. Hozzátette, hogy előző nap az akna még nem volt ott, hiszen katonák gond nélkül hajtottak át ezen az útszakaszon. Elmondása szerint a robbanás után tűzszerészek átvizsgálták a környéket, és még egy rejtett aknát találtak.

Az ukrán védelmi minisztérium a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban három év alatt több mint ezer katona és civil sérült meg vagy veszítette életét aknák és egyéb rejtett robbanószerkezetek miatt a Donyec-medencében. 2014 júliusa óta ez év novemberéig aknarobbanás miatt 199 katona vesztette életét, és 701 sebesült meg. Csak idén százan sérültek meg és 34-en haltak meg rejtett pokolgépek felrobbanása következtében.

Polgári lakosok közül ez idő alatt 161-en - köztük 23 gyermek - szenvedett sérüléseket aknától vagy más robbanószerkezettől, közülük 46 felnőtt és négy gyermek vesztette életét. Az év elejétől 29 civil, köztük öt gyermek szenvedett sérüléseket vagy veszítette életét ilyen robbanásokban.

MTI/para