Akár 700 euróba is kerülhet hamarosan a jogosítvány megszerzése!

Szigorú előírásoknak kell megfelelniük azoknak a hazai autósiskoláknak, akik licenszért folyamodtak.

Az új szabályok értelében minden autósiskolának saját gyakorlópályával kell rendelkeznie, GPS-szel kell ellátniuk az oktatásra használt valamennyi járművet, illetve biztosítaniuk kell autós szimulátort is a tanulóvezetőknek.

Az újításokat követően néhány autósiskolában máris emelkedett a jogosítvány megszerzésének ára. A legtöbb vállalat a kiadási költségek növekedésével indokolja az áremelést.

Az Aktuality.sk információi szerint

az eddigi 450 euróról akár 650-700 euróra is emelkedhet a jogosítvány megszerzésének ára.

Jozef Drahovský, közlekedési szakértő szerint azokon a településeken emelkedhet jelentősebben az oktatás ára, ahol kisebb a konkurencia vagy egyáltalán nincs. Ebből kifolyólag a szakértő szerint Pozsonyban akár 700 euróba is kerülhet majd a jogosítvány megszerzése.

A közlekedési minisztérium szóvivője, Karolína Ducká egyelőre nem tudott pontosabb információkkal szolgálni, ami az autósiskolákra vonatkozó változásokat illeti, hiszen az egyes vállalatok ismételt regisztrációja még nem fejeződött be.

Az autósiskolákban jelentős kiadási költséget jelent majd például a gyakorlópálya, illetve a szimulátor bebiztosítása.


(aktuality.sk/para)