"Agyonlőlek, mint egy kutyát" - Van kiút a gyötrelmes házasságból is

A nők ellen elkövetett bűncselekmények közt egyértelműen a családon belüli erőszak a leggyakoribb, ami nemcsak testi, hanem lelki bántalmazást is takar. A legtöbb ember azt gondolja, környezetében ritka a családon belüli terror, ez azonban egyáltalán nincs így – a felszín sok mindent eltakar.

"Agyonlőlek, mint egy kutyát" - Van kiút a gyötrelmes házasságból is
Fotó: istock - illusztráció

Sajnos a legtöbben inkább hallgatnak az otthoni bántalmazásról, mert szégyellik a történteket. Egy csallóközi nő azonban megtörte a csendet és nyíltan beszél szenvedésről, megfélemlítésről, megaláztatásról, és a végtelen kihasználásról, amelyet volt férje mellett élt át. Történetéből sokat lehet tanulni, legfőképp azt, hogy a legrosszabb kapcsolatból is van kiút.

Marika 2006 szeptemberében ismerkedett meg a nála csaknem 20 évvel fiatalabb Ivánnal, majd két évvel később, 2008 márciusában összeházasodtak. Eleinte minden rendben működött, boldogok voltak egymás mellett. Sem őt, sem férjét nem zavarta a korkülönbség, mindketten elfogadták egymást, a nő pedig abban bízott, hogy idősebb korában majd lesz kire támaszkodnia.

Eleinte Marika albérletében laktak, majd 2014 júniusában közös erőből sikerült egy családi házat szerezniük egy Dunaszerdahelyhez közeli faluban. A ház felújításából férje szinte egyáltalán nem vette ki a részét, a nehéz fizikai munkát főként Marikának, illetve rokonainak kellett végeznie. Viszont a házat végül mégis a férfi nevére íratták, hiszen Marika a végsőkig megbízott férjében, és arra gondolt, mégiscsak húsz évvel idősebb párjánál – ha egyszer meghal, ne kelljen örökléssel bíbelődni.

Azonban amikor a házba beköltöztek, házasságuk fokozatosan kezdett megromlani. Marika úgy emlékszik vissza, volt férje kihasználta őt, amennyire csak lehetett, elsősorban anyagilag.

A férfi 2012 januárjától egészen 2015 májusáig nem dolgozott. Hátgerincproblémái voltak, ami miatt megműttette magát. Még a műtét előtt kijelentette: „Megműttetem magam, hisz nincs a világon olyan orvos, akinek ha később azt mondom, fáj a hátam, nem ír ki betegállományba” - emlékezett vissza Marika. A nehezebb időkben is csak ő volt az egyetlen, aki ápolta és gondoskodott róla.

„Nagyon rossz tulajdonságom, hogy vakon megbízom az emberekben. Nem volt ez másképp a volt férjemmel sem, aki mindezt kihasználta és teljesen lehúzott anyagilag”

- meséli Marika, majd hozzáteszi, évekig ötszáz eurós fizetést vitt haza, míg férje alig százötven eurót – mivel a férfi tartozásait is magával vitte a házasságba, amelyeket részben az édesapja után „örökölt”, a törlesztőrészleteket pedig szintén a nő számlájáról vonták le. Hiába volt Marikának mindig több bevétele, a pénzt mindig Iván költötte. Folyamatosan azzal hitegette feleségét, hogy már csak fillérek maradtak a tartozásából, ezt már kibírják. Csakhogy Marika egyszerre három munkát is vállalt, hogy megélhessenek, míg férje évekig nem is dolgozott.

Az anyagi nehézségek ellenére kitartottak egymás mellett, házasságuk lényegében nem is ezek miatt romlott meg. 2015 januárjában Marikát felhívta egy hölgy, s a következőket mondta: „Marika, állítsd le az uradat, mert fogdosott engem!

A férfi természetesen mindent tagadott, felesége pedig ismét elhitte a szavait.

Ekkor azonban már Marika bizalma részben megrendült, így megkérte a férjét, írassa rá az ő nevére is a házat, illetve a telket, hogy papíron is fele-fele arányban legyenek tulajdonosok – hiszen az ő pénze is jócskán benne volt a közös otthonban. A földhivatalban megkapták az utasításokat, mit kell ehhez tenniük, a férfi azonban nem adta be a kérvényeket, sőt, kijelentette:

„Felejtsd el, mert neked innen semmi nem jár, ez a ház az enyém!”

Majd hozzátette, az édesanyja azt javasolta neki, hogy gondolnia kell a családjára és nehogy majd egyszer a nő unokái örököljék meg a házat.

Másnap reggel Marika útja egyenesen a bankba vezetett, ahol letiltatta a számlájához tartozó bankkártyát, amit a férje használt. A férfi ekkor akarta először kidobni a nőt a házból, Marika azonban nem volt hajlandó távozni.

Április elején fordult a kocka, a férfi azt mondta Marikának, hogy hibázott és megbánta, amit tett. Azt ígérte, ráíratja a ház felét is, csak kezdjenek mindent újra tiszta lappal.

„Úgy gondoltam, még a legjobb házasságban is vannak problémák, ezért miért ne adhatnánk a kapcsolatunknak még egy esélyt. Ismét megbíztam benne” - meséli fájón Marika.

A házaspár ismét elment a földhivatalba, de még mindig kérvények nélkül, csupán érdeklődni. A földhivatalból egyenesen a bankba tartottak, ahol rendezték az összes elmaradásukat, és a férfi tartozásának kimaradt törlesztőrészleteit – amit Marika nélkül nem tudott volna fedezni.

Mindössze pár nap telt el, s Iván ismét azzal jött, hogy feleségének ebből a házból semmi nem jár. Ekkor Marika rájött, hogy ismét bedőlt a férfinak, aki csak a pénze miatt akarta rendezni a kapcsolatukat.

Meg akartam menteni a házasságunkat, mert én rettentően szerettem és megbíztam benne. Ezért pedig bármire képes lettem volna. Mindig mindenben a kedvére jártam, mindent megvettünk, amire csak vágyott, én pedig kénytelen voltam mások által levetett ruhákban járni, mert új darabokra már nem futotta”

- emlékezett vissza a nő, majd hozzátette, férje azzal érvelt, mivel a felesége, ezért kötelessége őt eltartania.

A férfi kijelentette, hogy beadja a válópert, majd kiköltözött a közös hálószobából. Marika még ekkor sem akart elválni, titkon bízott abban, hogy ennek itt még nincs vége.

A válóper 2015 nyarán vette kezdetét, ekkorra azonban már fizikai bántalmazásra is sor került. Marika úgy emlékszik vissza, a válás előtt már szörnyen agresszív állapotok uralkodtak. Eleinte csak kisebb lökdösődések, később azonban már sor került komolyabb fizikai erőszakra is. Marika elmondása szerint férje két alkalommal bántalmazta őt súlyosabban, ő viszont egyszer sem fordult orvoshoz. Szégyellette a történteket.

A válás előtt alig egy hónappal ismét bántalmazásra került sor. A férfi berontott a nő szobájába későn este, hogy azonnal hagyja el a házat, mert ott neki semmi keresnivalója nincs. Kitépte a televízióból a kábeleket, azzal próbálta megütni az asszonyt, csakhogy a nő önvédelemből megütötte a férfit.

Iván azonnal kihívta a rendőröket, hogy a nő megverte őt.

A kiérkező zsaruk persze nem vették komolyan a férfit, próbálták lecsillapítani őt, majd távoztak. Iván azonban másnap feljelentést tett felesége ellen. „El is ment orvoshoz, de a látleleten semmi nem volt. A rendőrség beidézett kihallgatásra, de végül semmilyen büntetést nem kaptam” - mondta az asszony.

A válóperre végül november 2-án került sor. 

Marika ezután sem volt hajlandó elhagyni a házat, annak ellenére sem, hogy az korábban nem lett a nevére íratva. Pár héttel később a férfi ismét kihívta a rendőrséget, mivel azt állította, a nő jogtalanul tartózkodik a házban. A rendőrök semmit sem tehettek, hiszen a válóperen nem volt szó a vagyonelosztásról.

Marika bevallása szerint volt férje ekkor már rendszeresen megverte: „Kimutatta, hogy utál engem. Azért, mert ott vagyok.”

2015. december elején a tettlegesség odáig fajult, hogy a férfi fegyvert fogott a nőre és halálosan megfenyegette:

„Agyonlőlek, mint egy kutyát, ha nem húzod el a beledet innen!”

A nő ekkor látott először fegyvert a volt férjénél, amelyről eleinte azt gondolta, hogy csak valami játékfegyver lehet, s ezzel akarja megfélemlíteni.

Az eset után kissé lecsillapodtak a kedélyek. Marika ismét reménykedni kezdett, hogy talán még megmenthető a kapcsolatuk, volt férje azonban szilveszterkor már az új párjával búcsúztatta az óévet. Marika egyedül maradt otthon, számot vetett addigi életével, közben pedig állandóan az a fegyver járt a fejében, amivel Iván korábban megfenyegette.

Marika szilveszter éjszakáján úgy döntött, megkeresi a fegyvert, hogy ő is megnyugodhasson, valóban csak játékfegyverről van szó.

Hosszas keresés után két fegyvert talált a házban pokrócba csomagolva, amelyekről kiderült, teljesen igaziak.

„Kicsomagoltam a pokrócból és megemeltem. Nagyon nehéz volt. Akkor tudatosult bennem, hogy pár héttel azelőtt valódi fegyvert fogott rám” - emlékezett vissza Marika.

A nő lefényképezte a fegyvereket, majd rögtön az első ügyfélfogadási napon, 2016. január 4-én vallomást tett a rendőrségen. Elmondta, hogy két fegyvert talált a lakásban, illetve azt is, hogy az egyikkel a férfi korábban halálosan megfenyegette.

A rendőrség házkutatást tartott a házban, mely során egy pisztolyt, valamint két további rövid csövű lőfegyvert foglaltak le a hozzájuk való lőszerekkel együtt. A férfit illegális fegyvertartással gyanúsították meg, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

A férfi március végén szabadult az előzetes letartóztatásból, szabadlábon védekezhet.

Marika elmondása szerint mióta kiengedték volt férjét, egyszer sem beszéltek egymással, azóta kerüli az asszonyt. Tudomása szerint Iván egy időre az édesanyjához költözött, s anyjával eleinte csupán akkor jártak vissza a házba, amikor biztosan tudták, hogy Marika nem tartózkodott ott. Az asszony elmondta, fokozatosan szinte minden mozdíthatót elvittek a házból, amíg ő dolgozott.

Időközben pedig Marika elköltözött, jelenleg a súlyos egészségügyi problémákkal küzdő fiával él Nyárasdon, exférje pedig visszaköltözött a házba.

Marika elmondta, addig nem hajlandó lemondani a házról, amíg vissza nem kapja volt férjétől, amit a hosszú évek során ráköltött. Hiszen amellett, hogy a házasságuk során nagy részében ő tartotta el a férjét, hosszú évekig fizette a férfi nyakán lévő tartozás törlesztőrészleteit is.

Az asszony mára sokkal derűlátóbb, elmondása szerint mióta megszabadult a férfitól, ismét teljes életét él, végre magával is foglalkozhat. Beszélgetésünk során örömmel mesélte, hogy azóta már könyveket is tudott magának vásárolni, sőt, még színházban is volt.

Amint azt Marika példája is mutatja, fontos, hogy a családon belüli erőszak áldozatai ne titkolják el a történteket, hiszen meg kell akadályozni, hogy a dolgok a végletekig fajuljanak.

Nem szégyen segítséget kérni, éppen ellenkezőleg: csak így lehet megmenekülni egy gyötrelmekkel teli élettől.

(parameter)