„Adtam egy húszast a vadász szomszédnak, hogy intézze el helyettem” – óriási indulatokat váltott ki egy kutyusról szóló felhívás

2020. december 10. - 11:35 | Régió

A közösségi háló erejének köszönhetően a legkülönbözőbb témák juthatnak el több ezer emberhez. Így szerzett tudomást a rendőrség egy kutyusról készült felhívásról, amely hatalmas felháborodást váltott ki.

Egy férfi felhívást tett közzé egy csoportban, miszerint elajándékozná kutyáját, a bejegyzés szövege pedig alaposan kiverte a biztosítékot.

„Elszállításra ajánlom ezt az alkalmatlan ajándékot, amit a lányom kapott születésnapjára, mivel a környéken lévő menhelyek tele vannak, és nincs a birtokomban lőfegyver. Megegyezés és komoly érdeklődés esetén kész vagyok ezt a valamit Pozsony 50 kilométeres körzetébe is elszállítani. Természetesen jár hozzá tál és kb. 2 kilogramm száraztáp is”

– állt a bejegyzésben.


Forrás: Rendőrség (Facebook)

A fickó kapott hideget-meleget a hozzászólóktól, majd miután ezt megelégelte, egyik válaszában azt írta, hogy 20 eurót adott a vadász szomszédjának, hogy intézze el a kutyát helyette. Egy másik hozzászólásában viszont azt írta, hogy sosem tudná bántani a kutyust, ami végül „sétáltatás közben kirohant egy autó elé, és már nem lehetett mit tenni”. Egy személy privát üzenetben érdeklődött a férfinél, hogy még megvan-e a kutya, erre pedig azt válaszolta, hogy már nincs, mert „más módon kellett az egészet elintéznie”.

A közösségi oldalon megjelent információkat vizsgálni kezdte a rendőrség.

„Ne legyünk könnyelműek az élőlényekkel szemben. Ha egyszer hazaviszünk magunknak vagy a gyerekünknek egy állatot, legyünk felelősségteljesek és viseljük a gondját. A törvény szerint az állat nem tárgy, hanem élő és érző lény, amely saját érzékeivel képes észlelni a valóságot” – figyelmeztet a rendőrség.


-para-

Címkék: rendőrség, kutya