Adócsalás miatt eljárás indul Shakira ellen

Adócsalás miatt eljárást indít Shakira ellen a barcelonai ügyészség, mert 2012 és 2014 között elmulasztott befizetni 14,5 millió euró adót, annak ellenére, hogy a hatóságok szerint ezekben az években spanyolországi lakosnak számított - értesült pénteken az El País című spanyol lap. 

Adócsalás miatt eljárás indul Shakira ellen
Fotó: Complex

A kolumbiai popsztár hivatalosan 2015-ben költözött az adóparadicsomként számon tartott Bahama-szigetekről Barcelonába, az ügyészség szerint azonban már a megelőző években is spanyol adófizetőnek számított, mivel az év több mint felében Spanyolországban élt. 

Az ügyészség sem állítja, hogy az énekesnő az év napjainak több mint felében Spanyolországban tartózkodott, de jórészt a munkájával összefüggésben volt távol (külföldi turnékon), így spanyol adózónak tekintendő. 

Az ügyészség szerint Shakira valójában már 2011 óta Spanyolországban él azóta, hogy az FC Barcelonában játszó Gerard Piqué futballistával nyilvánosan vállalták kapcsolatukat. Első közös gyerekük 2013-ban született Barcelonában. Az adóparadicsomként számon tartott Bahamákról formálisan 2015-ben költözött Spanyolországba, amikor a focistával közösen házat vásárolt a katalán főváros közelében. 

A hatóságok szerint a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után. A sztár vitatja a követelés jogosságát. Azt állítja, hogy az adott időszakban nem élt fél évnél tovább Spanyolországban, és jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett. 

A La Vanguardia című lap úgy tudja, hogy ennek ellenére az énekesnő néhány hónapja átutalt 20 millió eurót 2011-es adótartozása és a kamatok fejében, és az elmúlt napokban további 14,5 millió eurót fizetett be a másik három évre. 

A hatóság életszerűtlennek tartja, hogy Shakira ne az élettársával és a gyermekeivel élt volna együtt Spanyolországban.

MTI