83 ezer euróba került a város karácsonyfája – botrány lett belőle

Botrány robbant ki a belgrádi belvárosi karácsonyfa miatt, ugyanis a város 83 ezer eurót fizetett érte. A  polgármester közölte, hogy felbontja a szerződést.

A hivatali visszaéléseket vizsgáló Pistaljka nevű szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy a 18 méter magas műanyag fát a kötelező pályáztatás lezárása előtt állította fel a Keep Light belgrádi cég. A vállalkozás készíti a város karácsonyi fénydekorációját is.

Sinisa Mali polgármester csütörtökön bejelentette, hogy felbontja a fára kötött szerződést, holott azt már felállították.

A Pistaljka kiemelte, hogy míg a gyéren díszített belgrádi műanyag fa 83 ezer euróba került, a New York- Rockefeller Center előtt álló, bőségesen felékesített norvég lucfenyőt "62 ezer euró  alatti áron szerezték be".

"Meglepődtem a számokon" - mondta Mali újságíróknak, majd hangsúlyozta, nem tudott a beszerzési folyamatról. A polgármester hozzátette azt is, hogy minden pénzt, amelyet kifizettek a Keep Lightnak, visszatérítenek.  

Nem ez az egyetlen vita Belgrád karácsonyi és újévi dekorációjáról. A hatóságok idén úgy döntöttek, hogy a belvárost már szeptember 29-én ünnepi díszbe öltöztetik, ami a belgrádiak heves tiltakozását váltotta ki. Szerbiában az ortodox karácsonyt csak január 7-én ünneplik. 

Rómában is gondok akadtak az idei karácsonyfával, ugyanis a 21 méter magas fenyő, amelynek december végéig kellene ékesítenie a Piazza Veneziát, már az ünnepek előtt elpusztult. A fenyőfát az észak-olaszországi Val di Fiemme ajándékozta az olasz fővárosnak, és Róma önkormányzata több mint 40 ezer eurót fizetett azért, hogy a fővárosba szállítsák és felállítsák.

Egyes feltevések szerint a gyönyörű fenyőfa a szállítás közben sérülhetett meg, ágai élettelenül csüngenek.

(MTI)