A 8 éves kis Putyin szülei gyermekük névváltoztatását szeretnék elérni (FOTÓK)
A Dzurayev család 2010-ben költözött Tádzsikisztánból Oroszországba. Amikor fiuk másfél éves volt, Raszul Putyinnak nevezték el. A fiukat az orosz elnök tiszteletére elnevező szülők már megbánták döntésüket - írja az Obkec.

A fiú 8 éve született, és szülei egy ideje azt kérik Alekszandrov város anyakönyvi hivatalának tisztviselőitől, hogy változtathassák meg a nevét. Az anyakönyvi hivatal vezetője, Jekaterina Belousova elmondta, hogy a szülők sajnálják, és vissza akarják adni fiuk születéskor kapott nevét – írja a Mirror.
Eredeti neve Rasul Dzurayev volt. A fiú nagyapja vette rá a szülőket a változtatásra, de ők most már egészen másképp vélekednek erről. Ennek a családnak a házában néhány évvel ezelőtt egy hatalmas szőnyeg lógott a falon Putyin képmásával, és több fotójával együtt. A fiú nagyapja, Rakhman Dzhurajev azt mondta, egyszer hallotta, hogy Egyiptomban a szülők Putyin nevet adták a gyereküknek. Erről beszélt a fiataloknak is, akik aztán hallgatak rá, és átnevezték a kisfiukat.
Tacikistanlı aile 'Rasul' isimli çocuğunun ismini 'Putin' olarak detirdi https://t.co/ik9a66Oj7S pic.twitter.com/bSERpJjVX3
Rusya Rehberi (@RusyaRehberi) January 12, 2017
Rakhman a mai napig kitart névválasztása mellett, és nem bánta meg. Az orosz elnököt csodálja az erejéért és intelligenciájáért. Úgy tűnik, ez valamiféle hagyomány ebben a családban. Rasul unokatestvérének szülei is úgy döntöttek, hogy a fiú nyomdokaiba lépnek, és utódaikat Shoigu-nak nevezték el. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter tiszteletére tették ezt, és egyelőre nem fontolgatják a név megváltoztatását.
Obkec/para