17 ezer kilométert kerékpározott a házaspár, hogy megnézze fiuk versenyét az olimpián!

2018. február 15. - 21:52 | Sport

Mischa Gasser svájci síakrobata édesapja és mostohaanyja egy év alatt 17 ezer kilométert tett meg kerékpáron, hogy a phjongcshangi téli olimpián megnézzék fiuk versenyét.

"Amikor megérkeztünk, és láttuk, ahogy a fiam várt bennünket, az nagyon meghatott minket. Nincsenek rá szavak" - mondta a Reuters televíziónak az 55 éves Guido Huwiler. Felesége, az 57 éves Rita Ruttimann elárulta: a mindennapos kerékpározás volt a legnehezebb.

A pár tavaly februárban indult el a Zürichtől 70 kilométerre lévő Oltenből, és húsz országon mentek keresztül, mielőtt kedden megérkeztek Phjongcshangba. A vállalkozó kedvű pár elmondta: az út legfárasztóbb szakasza a Pamír hegység volt a 4000 méter fölötti magasságával. A kínai határnál pedig az egész út végkimenetele egy hajszálon múlt: nem akarták ugyanis elfogadni Guido Huwiler vízumát, aki addigra már bozontos szakállt növesztett, és nem akarta levágni

A házaspár a nulla Celsius fok körüli dél-koreai időjárás ellenére a szabadban táborozik, méghozzá a Bogvang Phoenix Havas Parkban, ahol a síakrobaták versenyeit rendezik.

"Az a legfontosabb, hogy a fiam álma megvalósul. Én csak szerettem volna a közelében lenni, amikor átéli ezt a pillanatot" - hangsúlyozta Huwiler, akinek emlékei szerint fia négy-öt éves korától arra vágyott, hogy az olimpián versenyezzen.

A 26 éves Mischa Gasser szombaton férfi ugrásban indul, a versenyszám döntőjét másnap rendezik. A svájci sportoló négy évvel ezelőtt, Szocsiban a 18. helyen végzett.


MTI/para