13 tagpárt szerint a Fidesznek nincs helye a Néppártban

2020. április 2. - 17:57 | Külföld

Az Európai Néppárt 13 tagpártja úgy véli, a Fidesznek semmi keresnivalója a Néppártban. Ebből kifolyólag arra kérték Dunald Tuskot, a Néppárt elnökét és a pártszövetség vezetését, hogy zárják ki a Fideszt a konzervatív pártcsaládból.

13 tagpárt szerint a Fidesznek nincs helye a Néppártban
Orbán Viktor (Parameter)

Erről egy levelet írtak, abban fogalmazták meg gondolataikat. Az aláírók közt ott van a két belga, a dán, a finn, a cseh, a két svéd, a holland, a görög, a litván, a szlovák, a norvég és a luxemburgi tagpárt vezetője.

Szerintük a Fidesz leépíti Magyarországon a liberális demokrácia és a joguralom elveit, melyek az EU-nak és az Európai Néppártnak is alapértékei. Nem tetszésüket fejezték ki a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban, amivel a magyar kormány az EU-ban igencsak széles jogokat szerzett a koronavírusjárvány okozta veszélyhelyzetben. Bár maguk is fontosnak tartják a járvány elleni megfelelő fellépést, azonban mindezt nem az EU és a Néppárt alapértékeinek meghazudtolása árán kívánják megtenni.

Forrás: 444.hu

A Néppárt egyébként, jogállami problémákra hivatkozva, korábban már felfüggesztette a Fidesz tagságát. Az azóta történtek pedig az aláírók szerint szintén azt bizonyítják, hogy a Fidesznek nincs helye a Néppártban. Felfüggesztése azonban már nem elegendő, egyenesen a kizárására van szükség.

444.hu