Szakított a férje az ismert magyar írónővel

A 49 éves Fejős Éva kislánya idén januárban jött világra. Az írónőről eddig csupa pozitív hír jelent meg, most azonban kiderült, szakítot vele a férje – írja a Bors.

Szakított a férje az ismert magyar írónővel
Fotó: Facebook

„Éva a hétvégén egy vidéki rendezvényre volt hivatalos. Vitte magával a kislányát és a bébiszitterét is. Hogy mi történhetett a Balaton partján, arról csak pletykák keringenek, ami azonban biztosnak tűnik, miután Éva visszatért a fővárosba, a férje kiadta az útját. Állítólag tizenöt percet ka­pott tőle, hogy összeszedje a holmijait és elköltözzön” – nyilatkozta  a napilapnak egy neve elhallgatását kérő jó ismerős.

A szakítás hírét nem tagadta Fejős Éva férje, sőt azt sem tagadta, hogy egy harmadik személy miatt mentek szét a feleségével.

"Hogy ez szakítás? Ez is relatív. Ez egy kétnapos történet már. Éva az ismert ember, őt kellene megkérdezni. Ha ő úgy fogalmaz, szakítás, hát legyen az. Ami tény, azóta már találkoztunk, és beszéltünk. Túl vagyunk egy négyórás beszélgetésen, amit a héten valamikor folytatunk” –  jelentette ki a férfi, aki azt is elkotyogta, hogy a nagy beszélgetések után lesz tisztábban látható a jövőjük.

Fejős nem nyilatkozott a szakítással kapcsolatban.

Bors