Kórházba került Oszter Sándor édesanyja

A Budapest Környéki Törvényszéken derült ki, hogy Oszter Sándor édesanyja súlyos beteg. A színész a tárgyalás szünetében kérte a bírót, hogy elmehessen az idős asszonyhoz a kórházba - írja a 24.hu.

Sajnos édesanyám kórházba került, őt szeretném meglátogatni. Fontos lenne, hogy még a látogatási időben be tudjak hozzá menni”

– árulta el Oszter a bírónak, aki megértvén a helyzet súlyosságát, megígérte, a következő tárgyalási napról is korábban elengedi majd őt.

A színművész tart tőle, nagyobb a baj, mint sokan gondolnák, ugyanis 93 éves édesanyja, idősebb Oszter Sándorné Bellavári Éva már búcsúzkodni kezdett az ismerősöktől.

“Sajnos egyáltalán nincs jó állapotban. Eddig a nővérem viselte gondját, fürdette, etette, mosdóba kísérte, de ez lelkileg és fizikailag is megterhelő már a számára. Most az a feladatom, hogy keressek egy ápolót vagy gondozót, aki segít neki. Forgatni kell, nehogy felfekvése legyen, szóval nagyon oda kell rá figyelni. Szeretném őt kihozni a kórházból, mert bár minden ápolót, orvost dicsér, azért hallottam már rémtörténteket, hogy időnként hogyan kezelik az idős embereket. Tudja, hogy szép, kerek élete volt. Néhány napja, a születésnapomon még telefonon köszöntött, sőt amikor feleségem, Donatella nálam gyógyult a bordatörése után, még odautazott, és segített a háztartásban”

– mondta a Blikknek Oszter Sándor.

24.hu