Dömény Levente: "Minden nap más zászlót raktam ki konténerekből"

Hogyan került az első munkahelyére – a cukorgyárba – hol tanult?

Autószerelőnek tanultam Dunaszerdahelyen. Az első munkahelyemen 1990-ben kezdtem el dolgozni, a cukorgyárban. Akkoriban az osztályunkat köznyelven "Doprava" néven ismerték, egyben volt géppark, vasút. Középiskola megkezdése előtt szokás volt előszerződést kötni a cégekkel és garantált 3 éves munka szerződés, így kerültem a cukorgyárba. Mindkét szülőm ott dolgozott, édesapám a kezdetektől egészen az üzem bezárásáig. A gyár bezárásával egyidőben fejeződött be az ott töltött 13 éves pályafutásom is.

Meséljen a METRANS-nál töltött időről – milyennek látja most a vállalatot, miben más, mint amikor 2004-ben kezdett? Milyen pozitív tapasztalatai voltak az egyes munkakörökben – gépkezelőként, műszakvezetőként, központi diszpécserként, és jelenleg vámsátor rakodások felelőseként?

Gépkezelőként kezdtem itt, konténereket mozgatva. Az idő múlásával pontosan tudtam, hogy mi micsoda a terminálon, hova tartozik, és miért. A műszakvezető akkoriban azt jelentette, hogy még mindig gépkezelők voltunk, csak közvetlenül kaptuk az információt arról, hogy melyik konténer sürgős, vagy hogy az adott vonat rakodás mennyire fontos. Ezután mi osztottuk ki feladatokat a kollégáknak.

A gépkezelő negatívumai közé tartozik, hogy egy 12 órás munkanap után, amikor beül az ember az autóba, meglepődik, hogy miért nem indul el. Hogy megértsd, az indulást és a tolatás kapcsolója a gép bal oldalán van, ott, ahol az autóknál a jelzőlámpa. Viszont a pozitívum az, hogy nem kell fizikailag megerőltetni magad, csak folyamatosan figyelni kell 110 százalékos figyelemmel.

A központi diszpécser feladatkört itt kezdtem el, az új terminálon. Kaptunk egy irodát, egy számítógépet, és erről a helyről irányítottunk mindent. Nem volt könnyű megtanulni úgy beszélni az emberekkel, hogy utasítást adj nekik anélkül, hogy megsértődjenek, ugyanakkor figyelve, hogy a munkájukat lelkiismeretesen végezzék el, ráadásul mindezt rádión keresztül. Számomra a legnehezebb része az volt, hogy megtanuljam kezelni a számítógépet és az e-maileket, mivel soha nem tanultam ilyet. Fogalmam sem volt, hogy mi az a F2, F6 vagy a gyorsbillentyűk, mint a Ctrl+V.

A negatívum az volt, hogy amikor hazaértem, mentálisan teljesen kimerült voltam. A pozitívum, hogy egyedül ültem az irodában, és nem kellett ki- és beszállnom a gépekből kedvezőtlen időjárási körülmények között, különösen esőben.

Amikor felajánlották a jelenlegi pozíciómat természetesen elfogadtam – akkoriban még csak egyedül voltam. Abban az időben csak „ügynökségektől” alkalmaztunk embereket, ők rakták az árút ki és be, amit a vámosok meg akartak vizsgálni. Én felügyeltem ezt a munkát. Odavitettem a konténereket a vámállomásra, kinyitottam és bezártam őket.

Sokáig ennyi volt a folyamat, aztán fokozatosan jöttek az új feladatok – minden olyan áru ki- berakodása, amelyet konténerben lehet szállítani. Ekkor vettük fel azokat a kollégákat, akikkel most is dolgozom.

A negatívum az, hogy mindig várnunk kell, amíg a teherautók behozzák az árut, és várni kell a vámhivatalra, hogy megmondják nekünk, melyik dobozt akarják megvizsgálni. A pozitívum az, hogy minden nap más, nincs két azonos nap.

Le tudná írni, hogy milyen egy átlagos munkanapja?

A vámsátorban nincs igazán szokványos nap. Ha azonban minden a terv szerint halad, kapunk egy e-mailt egy konténer számmal és a konkrét áruval, amelyet vámhivatal meg akar szemlélni. Néha előfordul, hogy 1200 dobozból csak egyetlen konkrét darabot kell megtalálnunk. Természetesen minden dokumentálva van fényképekkel, majd kezdődik a kirakás és a keresés. Néha gyorsan megtaláljuk, máskor órákig tart. Amikor megtaláljuk, elküldjük a fényképeket, és eközben már rakjuk vissza az árut. Néha, akár több száz kilogrammot vagy tonnát nyomógépeket is kell rakni be és ki ezért használunk nagy teherbírású emelő gépeket.

Mi a legjobb és legrosszabb az Ön jelenlegi munkájában?

Talán a legjobb az, hogy soha nem tudod, milyen lesz az a nap. Például, ha egy olyan áru érkezik, amit már ismerünk, mert rendszeres a szállítás azzal nincs gondunk. A teherautóról berakjuk a konténerbe, fényképeket készítünk, majd a konténert felrakjuk a vonatra. A legrosszabb az, amikor a feladó nem úgy küldi az árut, ahogy megígérte. Akkor sokkal több dolgunk van vele. De igyekszem ezt kihívásként felfogni, ami előrevisz.

Mivel sokat utazik és túrázik – mi az ön kedvenc úticélja, túra útvonala és helyei, amelyeket másoknak ajánlana?

Igen, nagyon szeretünk utazni, bár nem nagy távolságokra, körülbelül 200-250 km-re. Mindig hétvégén indulunk, korán reggel, és este térünk haza. Kivéve, ha lányunkhoz utazunk, aki Ausztriában dolgozik, akkor több napot töltünk ott. Vannak kedvenc helyeink, de mindig van mit felfedezni. Ilyen például a Bakony, a Pilis-hegység, a Kis- és Nagy-Tátra, a Balaton, de az Alpok is. Az utazás mellett nagyon kedveljük a Comic Con találkozókat. Hihetetlen, hogy fiatalok és idősek egyaránt beöltöznek például Csillagok háborúja vagy Gyűrűk ura karaktereinek. Ha időm engedi könyveket is olvasok.

Mit ajánlok? A Google Térképet, koncentráljon az apróságokra, amelyeket rejt. Hihetetlen, hogy mennyi érdekességet még én sem fedeztem fel. Például: Esztergomból Budapestre utaztunk, ahol áthaladtunk egy megállón, amelyet a magyar klasszikus Macskafogó rajzfilm festménye díszít. Csináltunk egy szelfit, kipipáltunk egy újabb pontot a listánkról, és folytattuk az utunkat.

Ajánlaná a gyerekeinek, hogy dolgozzanak a METRANS-nál? Ha igen, miért?

Igen, ajánlanám. Sőt, tervben van, hogy ha fiam sikeresen befejezi a középiskolát, szakmai képesítéssel a kezében, dolgozni fog a METRANS-nál. Tudja, hogy ez a tervünk, tudja, hogy én is így kezdtem. De ez még egy kicsit odébb van. Miért? Mert stabil, növekszik, és amíg a világ másik feléről hoznak és küldenek árut, addig itt biztos jövőt látunk. Mindannyian egy csapat vagyunk itt, mindenkinek megvan a saját szerepe.

Milyen a csapata, és milyen velük dolgozni?

A jelenlegi csapat nagyon jó. Mindenki tudja, mit és miért kell csinálnia. Mindenkinek megvan a maga szokása, és ezeket el kell fogadni. Dicsérni és motiválni kell a kollégákat, még akkor is, ha elsőre valami nem sikerül, az ember automatikusan jobban érzi magát ettől.

Van-e más érdekes történet, amit megosztana az olvasóinkkal?

Volt egy időszak, amikor gépkezelőként besegítettem az egyik részlegen, akkoriban egy játékkal szórakoztattam magam. Amikor pakoltam a konténereket a főút mentén lévő helyekre, zászlókat raktam össze belőlük. Mivel a hajóstársaságok konténerei különböző színűek, három konténert raktam egymásra és így tudtam kirakni például a magyar, orosz, osztrák, holland zászlókat. Amikor úgy akartam, akkor csak 2 konténert hagytam ott, és már ott is volt a DAC futballklub zászlója. Néhány ember észrevette ezt, és megkérdezte, hogy milyen zászlót fogok kirakni holnap (nevetve).

-p-