Kiderült, mennyi gyerektartást fog fizetni Hajdú Péter

Hajdú szerint nem igazak azok a híresztelések, hogy házassága alatt megcsalta volna a feleségét, Sarka pedig még nem tudja, képes lesz-e normális élet élni a jövőben. Csupán abban biztos a leendő exházaspár, hogy hivatalosan is le akarják zárni a kapcsolatukat.

A Blikk úgy értesült, hogy a gyerekekkel kapcsolatos dolgokban nincs vita közöttük, inkább a közös vagyon elosztása körül vannak problémák.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a műsorvezető-producernél kéthetente lesznek a gyerekek egy egész hétvégét, s 150 ezer forint gyerektartást fog fizetni, tehát fejenként 75-75 ezer forintot.

"Peti 150 ezret fizet majd gyerektartásra, amit a bíróság valószínűleg augusztustól visszamenőlegesen állapít meg, hiszen Kata júliusban költözött el otthonról. A hivatalos összeg azonban még változhat, ugyanis a bíróság dönthet úgy, hogy a gyerekek nem olyan életszínvonalat szoktak meg, amihez elég a fejenként havi 75 ezer forint – nyilatkozta a napilapnak egy jól értesült informátor.

Blikk