Felszámolták Kasza Tibi egykori cégét, mert 100 milliós adótartozása volt

A celebnek már nincs köze a céghez.

Felszámolták Kasza Tibi egykori cégét, mert 100 milliós adótartozása volt
Kasza Tibi (Fotó: Facebook)

napi.hu írta meg, hogy a Két Utazó Kft.-t Kasza Tibor és testvére, Gábor alapították 2003-ban, öt év elteltével viszont túladtak rajta, és kiszálltak belőle. 2008 szeptemberétől a cég egy székhelyszolgáltatást nyújtó irodába volt bejegyezve, 2011 februárjában az adóhatóság azonban eljárást indított ellene. 2013-ban kezdték meg a felszámolását, miután kiderült, 100 millió forintra rúgó adótartozást halmozott fel.

A lap megkereste a sztárt, aki meglepődött annak kapcsán, mi lett egykori cége sorsa, mivel elmondása szerint ők mindig ügyeltek arra, hogy cégeinek ne legyen adótartozása, és állítása szerint nem is volt neki, amikor kiszálltak belőle.

A cég eladását egy ügyvéd intézte, később pedig az ügyvezetője egy szerbiai személy lett, aki már több felszámolt társaság mögött is ott állt.

Nem sokkal azután, hogy a hír megjelent, Kasza Tibi a Facebookon reagált a cselekményre. A videóban elmondta, hogy szerinte ő most egy karaktergyilkossági kísérlet áldozata, mert megpróbálják egy ilyen üggyel összemosni a nevét:

(24.hu/napi.hu/para