Elsírta magát a pizzafutár, amikor meglátta, mennyi borravalót kapott!

Egy gyülekezetbe kellett pizzát kiszállítania. Teljesen letaglózta, ami az átadáskor történt vele - számolt be róla a 24.hu.

Elsírta magát a pizzafutár, amikor meglátta, mennyi borravalót kapott!
Fotó: Youtube

„Aznap a főnököm arra kért, jöjjek be egy kicsit korábban, mert lenne egy fontos rendelés, amit nekem kellene kiszállítanom.”

Jeff Louis, aki az ohiói Gionino pizzéria kiszállítója, azt mondja, a telefon után értetlenkedett, sőt, még morgolódott egy kicsit, de végül aztán autóba ült és dolgozni ment. Videójában, amit közvetlenül az átadás után készített, könnyes szemmel azt mondja, nagyon meglepődött, mikor kiderült, hogy a pizzákat egy gyülekezetbe viszi.

„Az elején nagyon bizarr volt. Egy lelkész állt a színpadon, onnan beszélt a néhány százfős közönségéhez. Mikor beléptem, megkért, hogy az egyik pizzát vigyem oda neki a színpadra. Így tettem. Aztán mikor odaadtam neki a dobozt, egyesével odajöttek hozzám a hívek és mindegyikük borravalót adott nekem.”

Jeff elárulta, a gyülekezettől összesen 700 dollár, átszámítva 200 ezer forint borravalót kapott.

„Az egész annyira váratlanul ért. Még most sem hiszem el, hogy megtörtént. Hogy ezek az emberek, akik nem is ismernek engem, segíteni akartak”

-mondja Jeff, majd hozzáteszi, a segítség a lehető legjobbkor jött, ugyanis az utóbbi hónapokban komoly anyagi nehézségekkel küzdött.

„Azon dolgozom, hogy tiszta maradjak és hogy visszatereljem az életem a helyes irányba”

-zárta.

 

24.hu